2010. május 31., 09:492010. május 31., 09:49
A Krónikának elmondta: elsődleges célja a sajtót érintő gazdasági gondok megértetése a politikummal. „Félő, ha a politikum nem talál megoldást, anyagiak hiányában az újságírók kiszolgáltatottakká válnak, így bértollnok lesz belőlük, és sérül a sajtószabadság” – szögezte le az új MÚRE-elnök.
A Lázár-kastélyban egyébként lapunk főmunkatársa, Benkő Levente vehette át a sajtószabadság fenntartásáért létesített Veszely Károly-díjat. A Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központja az idén a Nagybányán megjelenő Bányavidéki Új Szó című hetilapot is hasonló elismerésben részesítette. „A jobb újságíró azért ír a múltról, hogy abból tanuljon a jövő. A közelmúltról írni viszont már nagy bátorságot is feltételez” – jellemezte Benkő Leventét és munkásságát Ambrus Attila.
Mint hangsúlyozta, Benkő, aki 19 éve lépett a pályára, mindig is felelőséget érzett az erdővidéki és az erdélyi magyar emberért. Ezért érdemelte ki a Brassói Lapok első, az 1848-as forradalom megtorlása után írásaiért halálra ítélt, de végül ki nem végzett főszerkesztőjéről elnevezett díjat. „Nem tettem én semmi különöst, csak a dolgomat” – mondta a díj átvételekor Benkő, majd arra intette a fiatalabb kollégákat, hogy ha igazi sajtószabadságot szeretnének, soha ne gondolják azt, hogy valamiért elszámolnivalóval tartoznának a politikumnak.
A Bányavidéki Új Szó szerkesztőit a nagybányai és a történelmi Máramaros megyében élő, szórványosodó magyarságért tett szolgálatukért jutalmazták. Szintén ez alkalommal mutatták be Simonffy Katalin, a MÚRE és a Kriterion által közösen kiadott Képnyelv – szónyelv című kötetét, mely az újságírói szervezet első szakmai kézikönyve.
Dróttal összekötözött zsákba tett, majd egy hídról a folyóba dobott egy mindössze három-négy hónapos kutyakölyköt egy férfi a Szeben megyei Cód (Sadu) településen. Az állatot szerencsére időben megtalálták és megmentették.
A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.
Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.