Hirdetés

Új autópálya-szakaszokat kaphat idén a Szilágyság, gyorsforgalmi is lesz

Autópálya-építés a Szilágyságban

Idén 27 km, 12 km vagy semmi: mozgósításon múlik az autópálya-építés a Szilágyságban

Fotó: Facebook/Asociația Pro Infrastructură

Csaknem 30 kilométernyi új autópálya-szakaszt adhatnának át idén az észak-erdélyi sztrádán, ha megfelelően mozgósítanak az építők és a hatóságok. Az A3-as új autópálya-szakaszai nagyrészt a Szilágyságban húzódnak, ahol körvonalazódik a megye első gyorsforgalmi útja is.

Páva Adorján

2025. március 20., 18:172025. március 20., 18:17

Ha az UMB elegendő munkaerőt biztosít, és ha a hatóságok véghez viszik a szükséges bürokratikus lépéseket – ez a két legfontosabb feltétele annak, hogy az év végére megnyíljon a forgalom előtt az észak-erdélyi autópálya mintegy 27 kilométere a Pro Infrastruktúra Egyesület szerint. A nagyberuházásokat figyelő civilek a még Kolozs megyében található Pusztatopa, illetve a Szilágy megyei Magyarzsombor és Vaskapu (Alsóegregy) között épülő sztrádarészeken készítettek a minap drónfelvételeket.

Megjegyzik: miközben a 2021-ben elkezdett munkálatok eleinte még éllovasnak számítottak, hiszen akkoriban 2023-as átadásról lehetett ábrándozni, most azért „imádkozhatunk”, hogy 2025-ben legalább részlegesen elkészüljenek velük, a maradékkal pedig 2026-ban.

Hirdetés

A mostani felvételeket Pusztatopa mellett kezdték el készíteni, ahol az Ozaltin építi majd meg a külön szerződést kapott viaduktot, majd a drón Magyarzsombor felé vette az irányt az A3-as nyomvonalán.

Az említett szakaszon az építő UMB „jelenleg szinte nem is létezik” az egyesület szerint, de hozzáteszik: ha akarják, mozgósíthatják munkásaikat, hogy 2025-ben befejezzék a sztrádaépítést.

Azonban ehhez a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaságnak (CNAIR) is erőteljesebben fel kellene lépnie, illetve le kellene tudni a bürokratikus lépéseket a sztráda és a DN1F jelzésű út közötti ideiglenes összeköttetés megvalósítása érdekében, az Ozaltin által a Pusztatopától délre építendő viadukt közelében.

A következő, Magyarzsombortól Vaskapuig húzódó, több mint 12 kilométeres szakaszon az UMB megfelelően dolgozik, láthatóan át akarják adni az aszfaltcsíkot év végéig. Ehhez az is kell, hogy végre lezáruljon a tervezés és kiadják az építési engedélyt a Vaskapu mellett található alsóegregyi csomópont megvalósítására.

Idézet
Kiderül, hogy az UMB és a CNAIR kellőképpen mozgósít-e terepen és az irodamunkában ahhoz, hogy az év végéig átadják az észak-erdélyi autópálya 12 vagy 27 kilométerét. Vagy semmit, a legrosszabb esetben”

– zárja bejegyzését a Pro Infrastruktúra Egyesület.

Az UMB összesen 42,3 km-en dolgozik az észak-erdélyi autópályán Magyarnádas–Zsombor–Vaskapu között. Az első szakaszon történt nagyméretű földcsuszamlások miatt a CNAIR külön kiírásban szerződést kötött egy török céggel az útvonal részleges átírására és hosszabb viaduktok megvalósítására. Jelenleg Magyarnádastól az A3-ason megszakítás nélkül el lehet autózni Marosvásárhelyig.

Eközben körvonalazódik Szilágy megye első gyorsforgalmi útja (DeX) is.

A CNAIR ugyanis elkezdte a terepvizsgálatokat a Nagybánya és Beszterce között tervezett autóút első, Nagybánya és Dés közötti szakaszának nyomvonalán, amelynek jelentős hányada a Szilágyságot érinti. A Szilágy Megyei Tanács felszólította az érintett földtulajdonosokat – akik kisajátításra számíthatnak –, működjenek együtt, engedélyezzék területükön a munkálatok elvégzését.

Az említett gyorsforgalmi szakasz 108,5 kilométeréből 70 Szilágy megyében halad át, ahol három közúti csomópontot létesítenek Zsibó, Kocsoládfalva és Hosszúrév térségében. Az autóút összesen 11 közigazgatási egység területén halad át:

  • Benedekfalva
  • Náprád
  • Szamosudvarhely
  • Zsibó
  • Szurdok
  • Aranymező
  • Létka
  • Nagylózna
  • Nagyilonda
  • Oroszmező
  • Galgó

korábban írtuk

Grindeanu elégedett az idei költségvetéssel, és 250 kilométernyi új gyorsforgalmi utat ígér
Grindeanu elégedett az idei költségvetéssel, és 250 kilométernyi új gyorsforgalmi utat ígér

Nagyon derűlátó Sorin Grindeanu közlekedési miniszter, aki elégedett a tárcájának szánt idei költségvetés összegével. Olyannyira, hogy mintegy 250 kilométernyi új gyorsforgalmi utat ígér az idei évre.

korábban írtuk

Tényleg elkezdte a kivitelező a munkát az észak-erdélyi autópálya egyik szakaszán
Tényleg elkezdte a kivitelező a munkát az észak-erdélyi autópálya egyik szakaszán

Állta a szavát a román Construcții Erbașu: ígéretéhez híven a héten elkezdte a munkálatokat az észak-erdélyi autópálya Bisztraterebes és Berettyószéplak közötti szakaszán Bihar megyében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

Hamarosan megnyílik a Székely Lovasmúzeum a felújított Mikó-kastélyban

A Kovászna megyei Oltszemen található Mikó‑kastély átfogó restaurálási projekt révén teljesen megújult, és 2026 őszétől a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum külső egységeként, Székely Lovasmúzeum néven működik tovább.

Hamarosan megnyílik a Székely Lovasmúzeum a felújított Mikó-kastélyban
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Megújult a Bánffy-kastély, új közösségi és turisztikai tér vár Szilágynagyfaluban

A szilágynagyfalui közösség reményei szerint a megújult Bánffy-kastély jelentős turisztikai központja lesz a térségnek. A református egyház tulajdonában lévő műemlék épületet európai uniós forrásokból újították fel.

Megújult a Bánffy-kastély, új közösségi és turisztikai tér vár Szilágynagyfaluban
2026. augusztus 30., vasárnap

Szászfenesen avatták fel Románia rendszerváltás utáni első, „zöldmezős beruházással” épült múzeumát

Vasárnap Szászfenesen felavatták a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeum új épületét, amely 145 millió lejes beruházással valósult meg. A Leányvárban felépült múzeum megnyitó ünnepségén részt vett Demeter András István ügyvivő kulturális miniszter is.

Szászfenesen avatták fel Románia rendszerváltás utáni első, „zöldmezős beruházással” épült múzeumát
2026. augusztus 30., vasárnap

A gyulafehérvári székesegyházban tartják a romániai magyar iskolák tanévnyitóját

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) közölte, a romániai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségét szeptember 5-én, szombaton 11 órától tartják Gyulafehérváron az érseki székesegyházban.

A gyulafehérvári székesegyházban tartják a romániai magyar iskolák tanévnyitóját
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Zivatarok, majd ismét hőség várható Erdélyben

Kétarcú időjárással búcsúzik augusztus: miközben vasárnap a Kárpátok térségében heves zivatarokra, felhőszakadásokra és jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, hétfőn az ország nyugati felében ismét a hőség kerül előtérbe.

Zivatarok, majd ismét hőség várható Erdélyben
2026. augusztus 29., szombat

Ejtőernyős katonákat sodort el az erős szél Marosvásárhelyen, egyikük villanyvezetékek közé került

Két katonai ejtőernyős sérült meg Marosvásárhelyen, miután a hirtelen szél eltérítette őket a kijelölt földet érési területtől. Az egyik katona egy fémcsarnok tetején lévő napelemekre érkezett, társa pedig elektromos vezetékekkel került érintkezésbe.

Ejtőernyős katonákat sodort el az erős szél Marosvásárhelyen, egyikük villanyvezetékek közé került
2026. augusztus 29., szombat

Felavatták a 230 millió lejes beruházással megépült Regionális Idegsebészeti Központot Kolozsváron

Szombaton felavatták Kolozsváron a Regionális Agyérbetegségi és Idegsebészeti Központot Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, Mircea Abrudean szenátusi elnök, Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter, valamint más tisztségviselők jelenlétében.

Felavatták a 230 millió lejes beruházással megépült Regionális Idegsebészeti Központot Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

„Márton Áron itt van köztünk” – Nagyszabású ünnep Csíkszentdomokoson Erdély püspöke tiszteletére

A 130 éve, augusztus 28-án született Márton Áronra, Erdély nagy püspökére emlékeznek pénteken és szombaton a szülőfaluban, Csíkszentdomokoson.

„Márton Áron itt van köztünk” – Nagyszabású ünnep Csíkszentdomokoson Erdély püspöke tiszteletére
2026. augusztus 29., szombat

Rengeteg szőlőfajtát sorakoztat fel a „kóstoló kiállítás” Kolozsváron

A Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem (USAMV) különleges kiállítást mutat be az érdeklődőknek.

Rengeteg szőlőfajtát sorakoztat fel a „kóstoló kiállítás” Kolozsváron
2026. augusztus 29., szombat

Heidl György államtitkár: a magyar–magyar párbeszédnek kézzelfogható eredményekhez kell vezetnie

Heidl György társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár Facebook-bejegyzésében erdélyi útjuk egyik legfontosabb tanulságaként azt emeli ki, hogy önmagában a párbeszéd kevés: annak akkor van értelme, ha konkrét eredménye is születik.

Heidl György államtitkár: a magyar–magyar párbeszédnek kézzelfogható eredményekhez kell vezetnie
Hirdetés
Hirdetés