Hirdetés

Tusványos: magyar oktatás a Kárpát-medencében

Egységes, korszerű, jó minőségű és versenyképes Kárpát-medencei magyar oktatást kell kialakítani, amelynek azonban meg kell teremteni a feltételeit – hangzott el a 21. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor csütörtök délelőtti fő előadásán.

Krónika

2010. július 23., 09:202010. július 23., 09:20

A Napirenden a Kárpát-medencei magyar oktatás című panelbeszélgetésen Réthelyi Miklós, a nemzeti erőforrás minisztere felhívta a figyelmet, hogy az oktatás, az egészségügy, a szociális helyzet, a kultúra és a sport egymással szervesen összefüggő területet alkot a társadalom és az egyén életében.

A magyar minisztérium éppen arra törekszik, hogy ezek az ágazatok egységes rendszerben működjenek, ugyanakkor mindegyikben szakszerű módon alkalmazzák a sajátosságokat is. Kötő József, a bukaresti képviselőház oktatási bizottságának RMDSZ-es tagja maga is fontosnak nevezte, hogy Kárpát-medencei méretekben fogjuk fel a magyar nemzet fogalmát. Szerinte egy kisebbségben élő közösségnek olyan közösségnevelő módszert kell kidolgoznia, amely segíti fennmaradását, versenyképességét a 21. századi modern világban.

Úgy vélte, hogy az Európai Unióban a kultúrát és az oktatást alapvetően a nemzetállamokra bízzák, de szerinte be kell illeszkedni az európai struktúrába, mert egy kisebbségi létben élő közösség csak így lesz képes talpon maradni. Utalt a most készülő új román oktatási törvényre, amelybe az RMDSZ-nek sikerült beiktatnia különféle kisebbségvédelmi előírásokat, például azt, hogy a fejkvótarendszer keretében a kisebbségi gyermekek esetében nagyobb szorzószámot alkalmazzanak.

Fontosnak nevezte az oktatás decentralizációját, az egyetemeken a magyar tagozatok autonóm létének biztosítását, önálló magyar karok létrehozását. János-Szatmári Szabolcs, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem rektora kifejtette: Romániában a magyar oktatást „teljes vertikumában”, vagyis az óvodától az egyetemig kell megszervezni, biztosítva a folyamatosságot, és a román államnak is be kell szállnia a finanszírozásba. Csete Örs, az Apáczai Közalapítvány igazgatója szerint térségünkben a nacionalista és a modernizációs politikák különböző arányokban keverednek, de még mindig a magyarnyelv-használatért folyik a küzdelem.

Egy nappal korábban különben a csángóföldi magyar oktatásról, a moldvai magyar közösség hitéletéről is szó volt Tusványoson. Az ebben a témában rendezett panelbeszélgetésen elhangzott: ma már 22 csángóföldi faluban folyik iskolán kívüli magyarnyelv-oktatás, 14 faluban az iskolában is tartanak fakultatív magyar órákat. Miközben Solomon Adrián, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége elnöke az oktatási helyszínek további bővítését jelölte meg célként, Ferencz Éva, a szervezet oktatási felelőse elmondta, az oktatási programban jelenleg 1680 gyerek vesz részt, közülük 950-en részesülnek hivatalos keretek között magyar nyelvű oktatásban. Az előadók a csángómagyaroknak arra az általános problémájára is utaltak, hogy a katolikus egyház eddig nem engedte számukra az anyanyelven tartandó misét. Diószegi László, a budapesti Teleki László Alapítvány ügyvezető igazgatója éppen ezért az egyházzal való konszenzust sürgette.

A magyar nyelv csángóföldi elutasításának okai között említette, hogy a moldvai katolikus egyház „ortodox tengerben” fejti ki tevékenységét, emiatt a beolvadástól való félelme zsigerivé vált, ugyanakkor a második világháborút követően az ateista szemléletű Magyar Népi Szövetség kezdeményezésére beindult Moldvában a magyar nyelvű oktatás, okot szolgáltatva a helyi katolikus papságnak, hogy összekössék a magyarellenességet az egyházellenességgel. Ebből a korból ered „a magyar az ördög nyelve” típusú szemlélet, amelyet mindmáig nem sikerült megváltoztatni. Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő hangsúlyozta, 2001-ben az Európa Tanács ajánlásával Románia feladatul kapta, hogy támogassa a csángókat: biztosítsa az anyanyelvű oktatás és a katolikus hitgyakorlás lehetőségét. „Mindezt csak akkor fogják megfelelően alkalmazni, ha meg tudjuk értetni az ország nemzeti többségével, hogy nekik is érdekük a magyar nyelv megőrzése, hiszen a soknyelvűség az egyik legnagyobb európai érték” – hangsúlyozta Sógor Csaba.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

„Nem ezért szavaztunk a Tiszára!”: indulatokat kavart a szilágycsehi templomnak ígért 110 millió forint kormánytámogatás

Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.

„Nem ezért szavaztunk a Tiszára!”: indulatokat kavart a szilágycsehi templomnak ígért 110 millió forint kormánytámogatás
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet
2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
Hirdetés
Hirdetés