Az előadók egyebek között arra próbáltak választ adni, hogy milyen arányban kell meghatároznia a nemzetgazdaságok helyzetét az Európai Uniónak, az integrációs folyamat béklyót jelent-e, avagy kitörési lehetőséget a válságból. Górcső alá vették az állam szerepét a gazdaságok irányításában. Ezzel kapcsolatosan Becsey Zsolt, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára előadásában megállapította: elmúlt az az álom, miszerint az államnak ki kell vonulnia a gazdaságpolitikából. Megjegyezte: azok az országok voltak sikeresek, amelyekben az állam tudta, hogy mi a szerepe. Bizonyos jól megszabott határok között az államnak be kell avatkoznia a gazdasági folyamatokba – fejtette ki az előadó.
Ezzel összefüggésben említette a foglalkoztatottságot, ami szerinte az emberi méltóság kérdése. Hozzáfűzte: nem lehet növelni a foglalkoztatottságot a kis- és középvállalkozásokat támogató hatékony gazdaságpolitika nélkül. Az államtitkár fontosnak nevezte a gazdasági integráció olyan formáit is, mint amilyen szerinte a „közép-európai közös piac” kiépítése lenne.
Mendelényi Dániel, a Siemens Zrt. informatikai megoldások és szolgáltatások területének vezetője kifejtette: az államoknak kell meghatározniuk, hogy milyen gazdasági pályára kívánnak állni, és ehhez kell hozzárendelniük a legcélravezetőbb állami struktúrákat. A külföldi tőke beáramlását, a külföldi befektetések növelését fontosnak nevezte, azonban figyelmeztetett, hogy ennek nem szabad a kiszolgáltatottság fokozódásához vezetnie. Az exportfejlesztést jelölte meg követendő útnak, hangsúlyozva, hogy a kivitelt az államnak tudatosan, jól kidolgozott terv szerint kell támogatnia. Az előadó Kárpát-medencei magyar gazdasági térség kialakítását szorgalmazta, emlékeztetve, hogy az Európai Unió szorgalmazza a határ menti együttműködést, ennek keretében pedig a magyar tulajdonban lévő vállalkozások is együttműködhetnek.
Az Európai Unióból azt kell maximálisan kihasználni, ami valóban hasznos a nemzetgazdaság számára – hangsúlyozta Szakács Tibor, a Mehib vezérigazgatója. Emlékeztetett: korábban a gazdaságpolitika hatékonyságát csökkentette a koalíciós partnerek közötti állandó nézeteltérés, a vita arról, hogy „liberális vagy másfajta gazdaságpolitikát kell-e folytatni”.
Az EU kínálta lehetőségek kihasználására hívta fel a figyelmet Juhász Jácint, a Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Közgazdasági és Gazdálkodástudományi Karának dékán-helyettese is. A román gazdaság lejtmenetének okát abban látta az egyetemi oktató, hogy a gazdaság bevételi oldala liberális beállítottságú, a kiadási oldalon viszont túlsúlyban vannak a szociális és bérjellegű kiadások. Hangsúlyozta: a vállalkozásokat nem ingyenpénzek osztogatásával, hanem hitelbiztosítással és kamattámogatással kellene segíteni.
Az utóbbi évek vállalkozóként átélt tapasztalatait osztotta meg hallgatóságával László János, egy székelyudvarhelyi cégcsoport elnöke. Elmondta, a székelyföldi térségben a külföldi, köztük a magyarországi befektetők megjelenése nyomán a képzett munkaerő a helyi vállalkozóktól az újonnan érkezett vállalkozásokhoz szivárgott át.
László János szólt a székelyföldi infrastruktúra hiányáról, szerinte ez visszahúzza a gazdaság fejlődését. Nagy jelentőséget tulajdonított annak, hogy a vállalkozók klaszterbe tömörüljenek. Úgy vélekedett, hogy elsősorban a Kárpát-medencei magyar-magyar gazdasági kapcsolatokat kell fejleszteni.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.