Hirdetés

Tusványos: támogatás külhoni projekteknek

A kánikula ellenére több százan kísérték figyelemmel a tusnádfürdői szabadegyetem programjait csütörtökön, a rendezvény második napján. A tábor előadó helyszínein többek közt a szórványkérdésről, az önrendelkezési törekvésekről, a kelet-európai aktuálpolitikai problémákról szerveztek pódiumbeszélgetéseket, vitákat. Rögtönzött sajtótájékoztatón jelentette be Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, hogy külhoni magyar közösségek megtartását, erősítését célzó projektek támogatásáról döntött keddi ülésén a magyar kormány, amely a célra több mint kétmilliárd forintot szán.

Krónika

2015. július 23., 19:302015. július 23., 19:30

 

Külhoni magyar közösségek megtartását, erősítését célzó projektek támogatásáról döntött keddi ülésén a magyar kormány, e célra több mint kétmilliárd forintot szán – jelentette be a 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban rögtönzött sajtótájékoztatón csütörtökön Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke. Potápi közölte, az erdélyi beruházásokra 1,4 milliárd forint áll rendelkezésre. „Azokat a projekteket vettük elő, amelyek sürgősek, amelyeket el kell kezdeni a következő tanév szempontjából. Azonkívül olyan döntésekről van szó, felújításokról elsősorban, amelyeket még az idei évben meg lehet valósítani, vagy el lehet kezdeni. Ezért van az, hogy a júliusi ülésen döntött a kormány” – mutatott rá Potápi Árpád János. A sajtótájékoztatón kiderült: Erdélyben főleg a magyar történelmi egyházak tulajdonában lévő ingatlanok felújítására, fejlesztésére ítélt meg támogatásokat a kormány: a legnagyobb összeget, több mint 940 millió forintot a kolozsvári református Bornemissza–Szilvássy-ház felújítására szánták. Támogatásban részesült továbbá a sződemeteri református kulturális központ kialakítása, a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium tanműhelyének létrehozása, a kolozsvári Vallásszabadság Háza, illetve az unitárius püspöki ház felújítása, a kolozsvári Szent Mihály-templom felújításiterv-dokumentációjának elkészítése, a szatmárnémeti katolikus Hám János óvoda felújítása, illetve az Áldás Népesség Társaság inaktelki művelődési és oktatási központjának kialakítását célzó, három ütemben megvalósuló projektje. A Zöld Erdély Egyesület a volt lövétei Római Katolikus Népfőiskolának otthont adó ingatlan újjáépítésére kap jelentősebb összeget. Pásztor István elmondta: négy vajdasági projekt idén összesen 850 millió forintos támogatásban részesül. „Ezek a nagy volumenű támogatások hosszú távra indítanak el, tartanak talpon elképzeléseket, amelyek a magyar közösség megmaradásához, megkapaszkodásához szükségesek” – hangsúlyozta a VMSZ elnöke.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 22., vasárnap

Egy élet és egy korszak lenyomata: könyvbemutató Tőkés László műveiről

A nagyváradi városházán, a szerző jelenlétében mutatták be a hétvégén a Tőkés László összegyűjtött írásai című sorozat első kötetét. Tőkés László könyve a Legato Alapítvány az Erdélyi Magyar Kultúráért civil szervezet gondozásában jelent meg.

Egy élet és egy korszak lenyomata: könyvbemutató Tőkés László műveiről
Hirdetés
2026. március 22., vasárnap

Medvék, farkasok: gyarapodnak az egyik erdélyi megyében a vadak okozta károk

A szigorúan védett állatfajok által okozott károk száma továbbra is növekszik Brassó megyében. A medvék, farkasok, de a hiúzok és vadmacskák száma is növekedett a környéken.

Medvék, farkasok: gyarapodnak az egyik erdélyi megyében a vadak okozta károk
2026. március 22., vasárnap

Megugrottak a szállodai árak is, kevesebben mennek húsvéti minivakációra

Megugrottak az árak a szállodákban is, a húsvéti minivakáció idejére így kevesebben foglaltak szállást például Brassópojána vendéglátóipari egységeiben is, mint a korábbi években.

Megugrottak a szállodai árak is, kevesebben mennek húsvéti minivakációra
2026. március 22., vasárnap

Börtönbüntetés járhat a tarlóégetésért

A Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság ismét felhívja a figyelmet a száraz növényzet égetéséből eredő kockázatokra, miután az elmúlt napokban a megyében többször riasztották a tűzoltókat tarlóégetésekből elszabadult tűzesetekhez.

Börtönbüntetés járhat a tarlóégetésért
Börtönbüntetés járhat a tarlóégetésért
2026. március 22., vasárnap

Börtönbüntetés járhat a tarlóégetésért

Hirdetés
2026. március 22., vasárnap

Lángra kapott egy étterem konyhája Maros megyében, 40 ember kimenekült a vendéglőből

Több mint 40 személy önként elhagyta a helyszínt, miután tűz ütött ki egy étterem konyhájában a Maros megyei Koronkán; sérülteket nem jelentettek – közölte szombat este a Maros Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU).

Lángra kapott egy étterem konyhája Maros megyében, 40 ember kimenekült a vendéglőből
2026. március 21., szombat

Kolozsvár szívében nyílt meg az országos népművészeti tárlat

Megnyílt az Élő Népművészet XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás erdélyi régiójának tárlata a Melody/ Központi szállóban, az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány kolozsvári székhelyén.

Kolozsvár szívében nyílt meg az országos népművészeti tárlat
2026. március 21., szombat

Jogosítvány nélkül: börtönbe került a sokadszorra lebukott erdélyi sofőr

Sokadszorra kapták el a tordai rendőrök azt a 30 éves férfit, aki jogosítvány nélkül ült volán mögé. Több büntetőeljárás is folyamatban volt ellene, ezúttal rácsok mögé került.

Jogosítvány nélkül: börtönbe került a sokadszorra lebukott erdélyi sofőr
Hirdetés
2026. március 21., szombat

Puczi Béla hőstette ma is nemzet- és jövőépítő – Budapesti megemlékezés a marosvásárhelyi fekete márciusról

Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.

Puczi Béla hőstette ma is nemzet- és jövőépítő – Budapesti megemlékezés a marosvásárhelyi fekete márciusról
2026. március 21., szombat

Igazi tavasz a láthatáron, hamarosan erőteljesen felmelegszik az idő

Az Országos Meteorológia Szolgálat (ANM) vezetője közölte, hogy egyre jobban felmelegszik az idő, jövő héten akár 20 Celsius fok is lehet. Beköszönt az igazi tavasz, kellemes időre lehet számítani.

Igazi tavasz a láthatáron, hamarosan erőteljesen felmelegszik az idő
2026. március 21., szombat

Mészkőn tartja a Magyar Unitárius Egyház a Balázs Ferenc-emlékév ünnepélyes megnyitóját

A Kolozs megyei Mészkőn tartják a Magyar Unitárius Egyház által meghirdetett Balázs Ferenc-emlékév ünnepélyes megnyitóját.

Mészkőn tartja a Magyar Unitárius Egyház a Balázs Ferenc-emlékév ünnepélyes megnyitóját
Hirdetés
Hirdetés