
Szép tájakon vezet át majd az új út
Fotó: Arad Megyei Tanács
„Hegyen-völgyön” át építenek új műutat az Arad megyei Marospetres és a Hunyad megyei Alváca között. A jelenlegi erdei utat járhatóvá tevő projekttől a vidék idegenforgalmának fellendülését remélik, egyben a Zaránd-hegység több településének lakói számára teremtenek összeköttetést. Mivel a közeli Soborsinban található néhai I. Mihály román király egykori kastélya, a királyi család jelenlegi rezidenciája, az új út „A király útja elnevezést” kapta.
2024. szeptember 03., 09:122024. szeptember 03., 09:12
Hunyad és Arad megye közösen nyújtott be pályázatot a temesvári székhelyű Nyugati Fejlesztési Régió Ügynökséghez (ADR Vest) vissza nem térítendő támogatásra, és a kezdeményezés végül több mint 208 millió lejes (42 millió euró körüli) finanszírozást kapott a Románia által felhasználható európai uniós alapokból. A pénzből egy 17 kilométeres útszakaszt építenek újjá az Arad megyei Marospetres (Petriș) és a Hunyad megyei Alváca (Vața de Jos) között, aminek kétharmada Hunyad megye területén halad át; az út mentén öt megállóhelyet is kialakítanak.
Nyolc környékbeli települést kapcsolnak be közvetlenül vagy közvetve a transzeurópai közlekedési hálózatba (TEN-T), és a környék több mint hatezer lakója lesz a beruházás haszonélvezője – közölte Laurențiu Nistor, a Hunyad Megyei Tanács elnöke. Nem mellékes az sem, hogy ezáltal alternatívát teremtenek a jelenleg nagyon forgalmas 7-es számú országutat (DN 7) használók számára – tette hozzá.
Most még csak erdei út
Fotó: Hunyad Megyei Tanács
Mivel a közeli Soborsinban (Săvârșin) található néhai I. Mihály román király egykori kastélya, a királyi család Arad megyei rezidenciája, az új út „A király útja elnevezést” kapta, és 2028 áprilisáig kell elkészülnie. Iustin Cionca Arad megyei tanácselnök is a vidék „turisztikai potenciáljában” rejlő lehetőségek kiaknázását emelte ki.
Nagyszabású beruházás volt a magyar határ menti települések közötti utak „rehabilitálása”, egyben az összeköttetés bővítése Bihar megyével.

A Bihar Megyei Tanács jóváhagyta szerdai ülésén a Bihar, Fehér és Kolozs megye közötti kerékpáros túraútvonal kiépítését célzó projekt rá eső részét – tájékoztatott csütörtökön az intézmény sajtóirodája.
Közleményt adott ki szombaton a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség és a Verbum Egyesület az egyesület átszervezési folyamatáról.
Elkezdődtek a harmadik alagút munkálatai a Nagyszebent Pitești-tel összekötő autópálya Bojca (Boița) és Cornetu közötti szakaszán - adta hírül szombaton a közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR) vezérigazgatója.
A Szeben megyei Muzsna (Moșna) erődtemplomának kerítőfalából egy szakasz leomlott szombatra virradóra – közölte a kulturális minisztérium.
Egy elektromos roller okozhatta azt a robbanást és tüzet, amely szombat kora reggel egy temesvári tömbház földszinti lakásában történt. A temesvári balesetben három személy könnyebben megsérült, az épületből 43 lakót kellett kimenekíteni.
Nyomtatott és online kiadványainak valamennyi munkatársától megválik a római katolikus egyház, amely átszervezéssel magyarázza a döntést. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) méltánytalannak tartja az újságírókkal szembeni bánásmódot.
Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség.
Nagykalota és Kalotaszentkirály között kirajzolódtak a Kalota-patakon épülő víztározónak a körvonalai. A gátnak elsősorban árvízvédelmi szerepe lesz, de a majdani víztükör turisztikai vonzerejére is számítanak Kalotaszentkirályon.
Fotócsomagok, bankettek, ajándékok, limuzin és olykor korlátlan italfogyasztás is növelheti a végzős év költségeit, amelyek egyes családoknál több ezer lejre rúgnak. Kolozs megyei szülőket és pedagógust kérdeztünk a költekezés határairól.
Mintegy fél évszázada biztosít fórumot a román és magyar történészek szakmai párbeszédének a Román–Magyar Történész Vegyes Bizottság. A testület XXVII. ülését Déván rendezték meg, Nagy Levente magyar társelnök nyilatkozott az eseményről a Krónikának.
Még be sem mutatta miniszterjelöltjeinek listáját, a kormányalakítással megbízott Eugen Tomac máris elveszítette egyik kiszemeltjét. Adrian Papahagi kolozsvári bölcsész bejelentette: nem kívánja irányítani a kulturális tárcát a kormányban.
szóljon hozzá!