
Kákán csomó. Külön-külön kellett volna kitenni a feketét és a nemzetit. Képünk illusztráció
Fotó: Gecse Noémi
Büntetést rótt ki a Kovászna megyei prefektusi hivatal Nagybacon polgármesteri hivatalának vezetőségére, mert az fekete gyászszalagot kötött a román nemzeti zászlóra – közölte kedden Sebastian Cucu prefektus.
2018. november 20., 16:182018. november 20., 16:18
2018. november 20., 16:322018. november 20., 16:32
„Nagybaconban az elmúlt napokban Románia nemzeti zászlaját egy fekete szalaggal tűzték ki. Nemhivatalos forrásból úgy értesültem, hogy elhunyt egy városházi alkalmazott, amiért ez úton részvétemet fejezem ki, de ilyet akkor se lehet tenni. (...) A polgármestert megbírságoljuk ezért a tettéért, mert nem engedhetjük meg, hogy így tűzzék ki a nemzeti zászlót. Tudom, hogy a szokásjog ezt írja elő, mert már számtalanszor beszéltünk erről a sepsiszentgyörgyi városházán is, ki lehet tenni azt a fekete zászlót, mert tudom, hogy ezt kéri a hagyomány, de nem ily módon. Máshova kell tenni, nem a nemzeti zászló mellé” – mondta Cucu, hozzátéve, hogy sehol nincs a törvényben utalás arra, hogy fekete gyászszalagot lehetne kitűzni a nemzeti zászlóra.
A prefektus hozzátette, azt fontolgatja, hogy körlevélben emlékezteti a megye polgármestereit a törvényre.
„Bolhából elefántot csináltak. Sajnálom a történteket. Az elhunyt hölgy harminc évet dolgozott a városházán, főkönyvelő volt nálunk, tehát a román állam tisztviselője volt. Amióta világ a világ, az a szokás, hogy ha valaki meghal, kitűzzük a fekete zászlót. Mindig így tettük ki, a zászlóra. Nem is én tettem ki, hanem a takarítónő. Amikor visszatértünk a temetőből, megkeresett a prefektus küldöttje, hogy ez így nincs jól. (...) Nem vezérelt rossz szándék, távol áll ez tőlünk. Nem vagyok szélsőséges, hű állampolgár vagyok, sajnálom, hogy így értelmezték, nem ez volt a szándékom” – mondta el az Agerpres hírügynökségnek Nagybacon polgármestere.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
1 hozzászólás