2009. október 09., 13:102009. október 09., 13:10
A Kolozs megyei Magyarlóna melletti két balesettel kapcsolatosan a Munkaügyi felügyelőség indított vizsgálatot, vizsgálódik ugyanakkor az ügyészség is.
Mihai Lup, a Bectel alkalmazottjait tömörítő szakszervezet vezetője értetlenül áll a két halálos baleset előtt, állítása szerint a munkavédelmi szempontokból soha nem volt problémájuk. „1,8 méternél nagyobb magasságban már nem dolgozunk biztosítókötél nélkül, az éjszakai munkálatok alatt is folyamatosan világítanak a reflektorok” – mondta Lup.
Bogdan Sgârcitu, a Bechtel kommunikációs igazgatója tragédiának nevezte a történteket. „Belső vizsgálatot indítottunk, borzasztóan sajnáljuk a történteket és együtt érzünk az elhunytak családtagjaival” – mondta Sgârcitu. Mint elmondta, a két alkalmazott részt vett a kötelező munkavédelmi felkészítőn.
Folytatódott vasárnap a vegetációtűz oltása a Krassó-Szörény megyei Temesszlatina községhez tartozó Illópatak (Ilova) térségében.
Nemzetközi hadgyakorlatot rendeznek a Brassó megyei Nagysinken május 7–23. között, amelyre vasárnaptól kezdődően több szövetséges országból érkezik haditechnika – közölte a román védelmi minisztérium (MAPN).
A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.
A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.