
2010. november 18., 09:332010. november 18., 09:33
Antal Árpád polgármester tegnap reggel összehívta a készenléti bizottságot, és eldöntötték, hogy a város érintett felső felében nyolc helyszínen háztartási és ivóvizet osztanak. Tegnap délelőtt sorban álltak a lakosok, vedrekkel, kancsókkal hordták a tűzoltóautóból, ciszternákból osztott háztartási vizet, és a palackozott ivóvizet. A városszéli kutaknál, forrásoknál is sorok alakultak ki. A kórházba több ciszterna vizet szállítottak, az iskolákba, óvodákba, intézményekhez összesen 27 mozgó illemhelyet vittek.
Mint arról beszámoltunk, a Debren-patak rendezése során a töltés meggyengült, hétfőn este a földcsuszamlás mintegy kétszáz méteren kiszakította a 40 centiméter átmérőjű fővezetéket. A város felső részét ellátó vezeték áthalad a patak alatt, majd az Őrkő romanegyed dombjára emelkedik. A patakrendezés során a vezeték védelmére két támfalat terveztek, az egyik elkészült, a másik oldalon azonban a fémcső elgörbült. A közel negyvenéves vezeték az elmúlt időszakban hat alkalommal repedt meg, akkor még sikerült meghegeszteni. Ennek ellenére nem ütemezték be az elavult rendszer cseréjét, mert azt már korábban belefoglalták a 86 millió eurós európai uniós projektbe, amelyből jövő évtől négy Kovászna megyei város víz- és csatornahálózatát korszerűsítik.
A Közművek Rt. szakemberei hétfőn éjszaka és kedden egész nap dolgoztak, hogy biztosítani tudják a 15 ezer lakos vízellátását. A kiszakadt vezetéket ideiglenesen egy kisebb átmérőjű csővel pótolták, kedden délután a lakások egy részében megadták a vizet. A csökkentett teljesítőképességű csatlakozás azonban nem bírta a nyomást, és kedden este az is kihasadt. Kató Béla, a Közművek Rt. fejlesztési igazgatója elmondta, az ideiglenes toldás megerősített változatát sikerült tegnap délutánra lefektetni, abban bíznak, ez három-négy napig kitart. Ezzel párhuzamosan előkészítettek egy még jobban megerősített változatot. Megtervezték egy teljesen új vezeték beszerelését, ezt a munkát a hét végén tudják elkezdeni, mert a már megrendelt 300 méter új fővezetéket egy hét múlva szállítják. A készenléti bizottság tegnap délután újra összeült, arra kérik a lakosságot, hogy a biztonság kedvéért takarékoskodjon a vízzel, illetve otthon is tartalékoljanak vizet. Az önkormányzat és a Közművek állandó készenlétben áll, hogy felügyelje a vízellátást biztosító rendszert.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.