2011. február 09., 09:342011. február 09., 09:34
A bútorkészítők pénteken léptek általános sztrájkba, elmaradt bérüket és két igazgató lemondását követelve. Hétfőn, bár Marin Gorea szakszervezeti vezető szerint átutalták számlájukra az elmaradt bérek egy részét, folytatták a tiltakozást, és tegnap sem álltak munkába. A mintegy 200 alkalmazott addig nem hajlandó újra dolgozni, míg teljes egészében nem teljesítik követeléseiket. Gorea szerint a vállalat vezetősége hétfőn az elmaradt bérek teljes összegének kifizetését ígérte, de ennek csupán bizonyos hányadát kapták meg. Mint mondta, a többi pénz átutalását tegnapra ígérték, lapzártánkig erről nem érkezett hír. „Dolgozni szeretnénk, nem sztrájkolni” – hangsúlyozta Gorea, aki mára is meghirdette a tiltakozó akciót.
A sztrájkolók az elmaradt bérek kifizetésén kívül a munkaprogram módosítását, illetve Claudia Florea gazdasági és Dorina Costin humánerőforrás-igazgató lemondását vagy menesztését is kérik. Az érdekvédelmis szerint Ioan Gherasim igazgató azt ígérte, hogy a február 24-i ülésen a cég vezetőtanácsa elé terjeszti kéréseiket. Az alkalmazottak azt tervezik, hogy erre ők is küldenek képviselőket, és tiltakozást is szerveznek az épület előtt. A cég vezetése hétfőn élelmiszerjegyeket és 30 százalékos fizetésemelést ígért az alkalmazottaknak. Az Ilefor Rt. részvényeinek 40 százalékát az egyik legnagyobb hazai bútorgyártó cég, a Mobexpert birtokolja.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.
Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.