
Fotó: Archív
2010. november 17., 08:452010. november 17., 08:45
„Habár az erről határozó tanácsülésen mind jómagam, mind az egyik tanácsos jeleztük, hogy egy ilyen határozatnak nincs törvényes alapja, semmi sem akadályozta meg választott vezetőinket abban, hogy véghezvigyék törvényellenes eljárásukat. Nem hagyhattam szó nélkül, nem fogadhattam el a tanácsosok törvénytelen akcióját, ezért a bírósághoz fordultam” – nyilatkozta Mircea Crişan a TurdaNews internetes portálnak. A magyar feliratot sérelmező polgár elmondta: örül az ítéletnek, mert attól tartott, hogy a „korruptnak mondott” bíróság nem ad helyet keresetének.
„Ha minden kutyaugatásra kiveszünk a kerítésből egy lécet, a végén nem marad semmi” – kommentálta a bíróság döntését a Krónikának Németi András, a Kolozs megyei város RMDSZ-es tanácsosa. Elmondta, az önkormányzat várhatóan fellebbez a döntés ellen, erről csütörtökön dönt a képviselő-testület. Az önkormányzati képviselő úgy tudja, a bíróság többek között azzal indokolta döntését, hogy a helységnévtábla felszerelésekor nem rendelkeztek a rendőrség engedélyével. A bírósági döntés felháborodást szült nemcsak az aranyosgyéresi RMDSZ-es politikusok, hanem a szövetség Kolozs megyei képviselőinek körében is.
„Ez egy abszurd döntés. Ha az önkormányzat úgy döntött, hogy kifüggeszti a többnyelvű helységnévtáblát, akkor azt nem írhatja felül a bíróság, a törvény ugyanis ezt nem tiltja” – jelentette ki a Krónikának Máté András Kolozs megyei parlamenti képviselő, jogász, aki szerint jogállamban a bíróságnak helyt kell adnia a fellebbezésnek. Csoma Botond kolozsvári önkormányzati képviselő tegnapi internetes naplóbejegyzésében jelezte: jogászként kész segíteni az aranyosgyéresi önkormányzatnak a fellebbezés megszövegezésében.
Mint arról beszámoltunk, az aranyosgyéresi önkormányzat tavaly december 18-i határozatában elrendelte, hogy a románon kívül a település magyar elnevezése is szerepeljen a helység bejáratánál, annak ellenére, hogy a Kolozs megyei városban csupán 8 százalékos a magyarság számaránya. A határozatot már Călin Platon akkori prefektus is megtámadta a közigazgatási bíróságon, amely első fokon helyt adott az azóta emberölés gyanújával letartóztatott, majd szabadon engedett politikus keresetének.
Az önkormányzat fellebbezését követően azonban a Kolozs megyei táblabíróság felülbírálta az ítéletet, mert jogszerűtlennek találta azt. Így a háromnyelvű tábla jogerősen maradhatott a város bejáratánál. A Kolozs megyei RMDSZ vezető politikusai akkor úgy nyilatkoztak, hogy az ítélet precedensként szolgálhat azon települések számára, mint például Kolozsvár, ahol a magyarság számaránya nem éri el a 20 százalékot.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.