
Fotó: A szerző felvétele
2010. június 02., 09:452010. június 02., 09:45
Ugyanakkor az ügyészség azt az ominózus 119-es számú szerződést is tanulmányozza, amelyet Mezei János polgármester a képviselőtestület tudta nélkül múlt év decemberének utolsó napjaiban írt alá a távhőrendszert felújító Thermoenergy Kft.-vel. Mezei János tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, az elmúlt időszakban négy alkalommal is vizsgálódott a városházán a számvevőszék, a polgármester szerint mindegyik alkalommal feljelentése nyomán végeztek ellenőrzéseket.
„Az ügyészség egyelőre csak kivizsgálást folytat, még nem lehet tudni, hogy lesz-e per belőle” – hangsúlyozta Mezei János polgármester, kifejtve, hogy tudomása szerint a számvevőszéki ellenőrzéseket Bíró Emese, a polgármesteri hivatal egykori főkönyvelője, Antal-Bacsó Sándor, tisztségéről lemondott MPP-s tanácsos és Szőcs Tivadar, a Go Rt., helyi közüzemek lemondott igazgatója, illetve „más felelőtlen személyek” kezdeményezték. Mint arról korábban beszámoltunk, a múlt évben tanácsi határozattal megerősítve bízta meg az önkormányzat Mezei János polgármestert, hogy a távhőrendszer felújításának ügyében tárgyalásokat folytasson akkoriban még az RFV Nyrt. magyarországi céggel. Időközben az RFV Nyrt. megvásárolta a siófoki Thermofok Kft.-től a tulajdonában lévő gyergyószentmiklósi székhelyű Thermoenergy Kft.-t és megszerezte a távhőrendszer felújításának jogát is.
A múlt év őszén lefektették azt a gerincvezetéket, amely összeköti a Forradalom negyedben lévő hőközpontot a Virág és Bucsin negyedekkel, illetve kicserélték a távhővezetékeket a Virág negyed déli részén is. A munkálathoz azonban nem írtak ki közbeszerzést, noha közterületen történt a beruházás, illetve nem írtak ki közbeszerzést a „dán kazán” mellé felépített új hőközpont esetében sem, amely terület a Go Rt. tulajdonában van. Az ominózus 119-es szerződés pedig arról szól, hogy a város 120 lejt fizet gigakalóriánként a leszállított távhőért, vezetékhasználati díjképpen. Egyébként emiatt robbant ki a tettlegességig fajult vita Bíró Emese főkönyvelő és a polgármester között, illetve a tanácsosi tisztségről való lemondásának indoklásában ezt említette Gáll József és Antal-Bacsó Sándor MPP-s tanácsos is.
Dróttal összekötözött zsákba tett, majd egy hídról a folyóba dobott egy mindössze három-négy hónapos kutyakölyköt egy férfi a Szeben megyei Cód (Sadu) településen. Az állatot szerencsére időben megtalálták és megmentették.
A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.
Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.