2010. október 18., 10:012010. október 18., 10:01
Az interjúban a politikus idézte Tőkés Lászlót, az EMNT elnökét, aki szerint a magyarországi rendszerváltozás kiteljesedése mellett valódi rendszerváltásra van szükség a magyar nemzetpolitikában is. „Az újjászülető MÁÉRT-ban szintén a nemzetpolitikában gondolkodó magyarországi és határon túli politikusokat kell közös asztalhoz ültetni” – mondta Toró, aki szerint a Magyar Polgári Párt (MPP) megjelenésével bipolárissá váló erdélyi magyar politika lassan-lassan multipolárissá bonyolódik, amelynek igazi oka az, hogy a két pártpolitikai szereplő – az MPP és az RMDSZ – közül egyik sem képes az autonómiaprogram hiteles és eredményes képviseletére.
Mint rámutatott, az EMNT az elején úgy vélte: saját civil politikai eszközeivel katalizálni tudja a politikai szereplőket abban, hogy határozottan vállalják föl az autonómia ügyét. „Ez ritkán sikerült” – fűzte hozzá a politikus. Úgy fogalmazott: az RMDSZ az autonómiát inkább csak retorikai szinten vállalja föl, amikor azonban konkrét politikai cselekvésre van szükség, megtorpan a bukaresti politikai szerepvállalás – a kormányzati ellenérdek –, felülírja az autonómia ügyét. Az MPP viszont a „jóra való restség” bűnébe esve, tétlenségével tesz az autonómia ellen. „Ez a felismerés vezetett oda, hogy az EMNT kimondja: ha a létező pártok ezt a szerepet nem tudják vagy nem akarják felvállalni, akkor létre kell hozni egy igazi autonomista pártot” – fejtette ki Toró T. Tibor.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az EMNT nem pártosodik, az a maga mozgalmi eszközeivel legfeljebb segíthet azoknak, aki elszánták magukat a pártalapításra. „Az EMNT megmarad annak, aminek született: széles merítésű, pártok feletti civil politikai mozgalomnak” – szögezte le. Az új autonomista pártnak mindenesetre Toró szerint már a jövő év első felében meg kell születnie ahhoz, hogy a következő romániai választásokon tényezővé válhasson. Mint mondta, azt szeretné, ha a pártalapításról az EMNT testületeiben csaknem konszenzusos álláspont alakulna ki.
A szervezet november végén tartja esedékes évi küldöttgyűlését, azon Toró szerint világos döntést kell hozni: a küldöttek egyetértenek-e egy igazi autonomista párt létrehozásával. Ha a döntés megszületik, fél év alatt össze lehet hozni az új pártot – mondta. Ezzel az interjúval szinte egyidőben Iulian Fota védelmi és nemzetbiztonsági ügyekért felelős államfői tanácsadó a Mediafax hírügynökség szerint Nagyváradon kijelentette: Tőkés László európai parlamenti alelnök tevékenysége nem jelent „nemzetbiztonsági problémát”.
A nyilatkozó – ellentétben több más román politikussal – úgy vélekedett: nem szabad eltúlozni Tőkés László egyéni kezdeményezéseit, amelyek inkább csak egy politikai játszma részei. Az államfői tanácsos szerint Romániának kitűnő a kapcsolata Magyarországgal.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.