Toró T. Tibor, az EMNP elnökének március 15-i üzenete

 Tisztelt emlékező gyülekezet, kedves szilágysági magyarok!

Március 15-én szerte a nagyvilágban ünneplőbe öltözik minden magyarul érző lélek, egymáshoz igazodnak a szívdobbanások, összeérnek az imádságok: Isten, áldd meg a magyart!

Ezért vagyunk mi is együtt itt, a szilágysági magyarok – és az egész magyar nemzet – egyik legnapsugarasabb személyisége, báró Wesselényi Miklós szobránál. Ünnepelni a modern magyar nemzet születésnapját, fejet hajtani nagy elődeink teljesítménye előtt, példájukban erőt meríteni a jelen, a mindennapok harcaihoz, reményt és hitet erősíteni a jövőtervezéshez.

Hadd tegyük mi is azt most együtt, idézzük fel 164 év távlatából a márciusi ifjak példáját, keressük benne a mának, de főleg a jövőnek szóló üzenetet.

Első üzenet: esélyt és szabadságot az egységes magyar nemzetnek!

Mennyire igaz és időszerű ez ma is: Magyarország gazdasági és közjogi szabadságharcot folytat megújulásáért, talpra állásáért és teszi ezt úgy, hogy közben nem veszítheti szem elöl a határokon átívelő Kárpát-medencei összmagyar nemzetegyesítés nagyívű programját. Tudjuk ezt, érezzük, átéljük, nemcsak szellemi-kulturális-, hanem a naponta erősödő, most már százezres nagyságrendű egyéni szálból összeálló közjogi kötelékkel, amely a hazához köt. És tehetjük ezt úgy, hogy szülőföldünkön maradhatunk magyar állampolgárként. Így erősödik együtt a nemzet és az ország.

Második üzenet: esélyt és szabadságot Erdélynek!

1848-ban a márciusi ifjak és a reform-nemzedék Erdély és a Részek jövőjét az Unióban látta Magyarországgal. Ma, a XXI. század elején Erdély esélye a régiók és a nemzeti közösségek Európájában van. Erdély és népeinek szabadsága tehát annak függvénye, sikerül-e a tudatokban lebontani a homogén román nemzetállami szemléletet, felszámolni az erre épülő, ebből táplálkozó államszervezési gyakorlatot. Közös feladat ez minden erdélyinek, románnak, magyarnak, cigánynak, a még itthon maradt szásznak, zsidónak, mindenkinek, akinek Erdély több mint egy folt Románia térképén, aki nem gyarmatként, hanem otthonként és szülőföldként tekint rá.

Harmadik üzenet: esélyt és szabadságot az erdélyi magyaroknak!

A magyar szabadság ma Erdélyben a belső önrendelkezésen alapuló különböző autonómia-formákat jelenti. Mindaddig, amíg ennek közjogi kereteit nem teremtettük meg, nem fogadtattuk el a többséggel, nem építettük ki intézményeit és nem választottuk meg közülünk elöljáróit, addig nem ülhetünk nyugton, nem hallgathatunk. Nemzeti ünnepünkön tehát ez a dolgunk: megvizsgálni, ment-e általunk ügyünk, az autonómia – magyar szabadság – ügye elébb? Emlékeztetni elöljáróinkat arra, hogy a mandátumot ennek kivívására és nem saját kis ügyeik intézésére kapták. S ha nincs hitük és erejük a további csatákhoz, legalább ne állják el az utat a fiatalok, korunk márciusi ifjai előtt.

S végül, mert a hely szelleme kötelez, hadd idézzük fel báró Wesselényi Miklós személyiségét és példáját. Annak az embernek, aki tudta és gyakorolta a társadalmi csoportok közötti nemzeti szolidaritást. Aki tudta, hogy a magyarság felemelkedéséhez nem elég a nemzeti öntudat ébren tartása, hanem élhető körülmények és emberi méltóság is kell. Idézzük a székelyek nagy mesemondója, Benedek Elek szavait:

„Tisztább jellemű, becsületesebb szívű fia nem volt e hazának, mint Wesselényi Miklós. Nagy volt testben, lélekben, megvolt benne az igazi nagyságnak minden vonása. Örök bálványa maradt az ifjú szíveknek, s mindig tisztelettel adózik érdemeinek az emberi és hazafiúi érdemeket hidegen tapogató elme is. Az ő alakja a legnagyobbak sorában áll ma s fog állni mindörökké. Kevesen adták az önzetlen honszerelemnek oly sok és megható bizonyságát, mint Wesselényi Miklós. Soha, semmilyen körülmények közt nem félt szeretni a hazát, nem félt tenni a hazáért. A hősök hőse volt, kinek szíve nem ismert félelmet. S ez a szív meleg szív volt, a szenvedés, nyomorúság láttára oly könnyen ellágyuló. Keze, mely kettéroppantotta a kemény vasat, bársonynál puhább volt, mikor könnyet kellett letörölnie… Megindult lélekkel állunk meg emléke előtt, s mint ahogy szoboralakja magához emeli a szegény jobbágyot, úgy érezzük emelkedni lelkünket..”

Isten, áldd meg emlékét! Isten, áldd meg a magyart! Jókedvvel, bőséggel!

Hogy jókedvvel higgyen Erdélyben!