2010. október 21., 16:222010. október 21., 16:22
Az EMNT elnöke - csütörtöki közleménye szerint - Merkel közelmúltbeli kolozsvári látogatását megelőzően levélben kereste meg a német kancellár külpolitikai főtanácsadóját, hogy figyelmeztessen a BBTE „hamis multikulturalitására\", és emlékeztesse a kancellárt az egykori Bolyai Egyetem \"erőszakos felszámolására”.
Tőkés azzal indokolta a levél megírását, hogy Merkel „nehogy áldozatul essen a hivatalos félrevezetésnek”, és ne próbálják felhasználni „a diszkriminatív román oktatáspolitika legitimálására”.
Az EMNT elnöke szerint a levél tartalma a látogatás után bő egy hetes késéssel szivárgott ki a román sajtóba, ezért a korrekt tájékoztatás érdekében ő maga ismerteti most a Merkel főtanácsadójának írt levelét.
A levélben a volt református püspök gratulált Angela Merkel díszdoktori címéhez, majd megállapította, hogy a XVI. századi gyökerekre visszanyúló kolozsvári egyetem eredetileg Bolyai János nevét viselte. „1959-ben azonban az egyre erőszakosabb román nacionál-kommunista diktatúra a magyar egyetemet önkényesen felszámolta, és az új keletű Victor Babeș román egyetembe olvasztotta, majd teljesen elrománosította” - írta a politikus Merkel főtanácsadójának.
Emlékeztetett arra, hogy 1989 óta eredménytelenül küzdenek a hajdani magyar egyetem helyreállításáért, „a magyar nyelvű felsőoktatás törvényes engedélyezéséért”. Tőkés szerint nem felel meg a valóságnak, hogy a BBTE „multikulturális” egyetem, hiszen az 1959-es egyetemegyesítés óta ugyan valamelyest javult a helyzet a kolozsvári intézményben, a magyar és a német hallgatók anyanyelvű oktatása terén van némi előrelépés, de mindez mit sem változtat a lényegen: az egykori magyar intézmény brutális és jogszerűtlen megszüntetésén.
Az EMNT elnöke szerint „a román kirakatpolitika a felszínes többnyelvűség javára tett engedményeivel csupán egy Európának tetsző látszatot táplál, miközben továbbra is a román nacionalizmus szellemében diszkriminálja a kisebbségi oktatást” - olvasható a közleményben.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.