Hirdetés

Tőkés nem hallgatott ügyvédjére, forradalom lett belőle – Kincses Előd jogász: a fekete március ügye is az európai bíróság előtt

Kincses Előd 1989-ben óva intette Tőkés Lászlót attól, hogy ellenállást tanúsítson

Kincses Előd 1989-ben óva intette Tőkés Lászlót attól, hogy ellenállást tanúsítson

Kincses Előd Tőkés László védőügyvédje volt az 1989-es romániai forradalmat megelőző események előtt. A kilencvenes évek elején öt és fél évig száműzetésbe kényszerült marosvásárhelyi jogász leginkább a szekuritátés elhurcolástól féltette az egykori temesvári református lelkészt.

Makkay József

2018. december 17., 08:272018. december 17., 08:27

2018. december 17., 12:172018. december 17., 12:17

– Tőkés László ügyvédjeként miként emlékszik vissza a 29 évvel ezelőtti decemberi eseményekre? A kilakoltatás előtt álló lelkipásztor hogyan tudott kapcsolatot tartani védőjével?

– Tőkés László Marosvásárhelyen élő testvérbátyja, a neves fizikatanár, Tőkés András révén kaptam meg a fellebbezési eljárásra vonatkozó ügyvédi megbízást. A temesvári tárgyaláson való személyes megjelenésemet a Maros Megyei Ügyvédi Kamara elnöke óvatosságból engedélyeztette Maria Bobu igazságügy-miniszterrel, Nicolae Ceauşescu bizalmi emberének, Emil Bobunak a feleségével. Mivel az akkori ügyvédi törvény tiltotta azt, hogy a védőügyvéd elmenjen az ügyfél lakására, csak a második temesvári tárgyalás után találkoztunk, méghozzá a lelkészi lakásban. Akkor már Tőkés László olyan fenyegetettségben élt, hogy a tárgyalásra sem jöhetett el.

Hirdetés

– Hogyan jutott el a lakására, és miről beszélgettek?

– Egy irat becsatolását rendelte el a bírónő, és ezután mehettem el a református templom épületében levő lakásra. Beszélgetésünk során – amelyet teljes terjedelmében rögzített a Szekuritáté – óva intettem Tőkés Lászlót attól, hogy ellenállást tanúsítson, ha elrendelik a kilakoltatását, mert

ha elhurcolják, bármi megtörténhet vele a kommunista titkosszolgálatnál.

Jól sejtettem, hogy a kilakoltatást nem bízzák végrehajtóra, hiszen Tőkéséket a Szeku hurcolta el Szilágymenyőre. Azóta is foglalkoztat, hogyha Tőkés László megfogadja a tanácsomat és nem áll ellen, hogyan alakultak volna a temesvári történések.

– Mekkora mozgástere volt a nyolcvanas években egy jogásznak, aki a rendszer szemében kényelmetlen perek vádlottjainak védelmét vállalta el?  

– Ha az ember legyőzte a félelmét és elvállalta a peres képviseletet, nyílt atrocitások nem érték. Egyetlen alkalommal futott végig a hátamon a hideg. Az államellenes propaganda miatt előzetes letartóztatásba helyezett Pál Béla ditrói matematikatanárt képviseltem a Bukarestben (!) tárgyaló kolozsvári katonai törvényszéken. A rendszerre jellemző módon a súlyos beteg tanárt elhurcolták, és fogva tartásáról családja több mint egy hónapig semmilyen értesítést nem kapott. A tárgyalás szigorúan titkos volt, csak a láncra vert vádlott, a szekusok és a hadbíróság tartózkodhatott a tárgyalóteremben. Az ügyiratot csak szigorú felügyelet mellett tanulmányozhattam, és a tárgyaláson elkobozták a jegyzeteimet. A kolozsvári katonai főügyész a tárgyalás után kedvesen megkérdezte tőlem, hogy van-e családom. Igenlő válaszomra annyit mondott: „Gîndiţi-vă la ea”! („Gondoljon rá!”)

– Hogyan ítéli meg a 29 évvel ezelőtt kirobbant rendszerváltó események során elkövetett atrocitások kivizsgálásának ügyét?

– Nincs igazi politikai és jogászi akarat a romániai forradalom idején történtek feltárására. Az Emberi Jogok Európai Bírósága arra kötelezte Romániát, hogy Ion Iliescuékat helyezzék vád alá, elsősorban a bányászjárások miatt. Ez meg is történt, de mint tudjuk, a mindenkori román vezetés igen találékony, ha ki akar játszani egy olyan kötelezettséget, amelyik nem tetszik neki. Most azt találták ki, hogy több mint háromezer tanút fognak kihallgatni, holott harminc is bőven elég lenne a bűnösség megállapításához.

Ion Iliescu egykori államfő biztosan nem fogja éltében megérni a jogerős ítéletet.

A jóval fiatalabb Petre Romannak és Gelu Voican Voiculescunak származhat pechje az ítélethirdetésből.  

•  Fotó: MTI Galéria

Fotó: MTI

– Az 1990-es marosvásárhelyi etnikai pogrom, a fekete március után ön volt az első romániai politikai menekült, aki Magyarországra távozott. Nem tartott attól, hogy az Iliescu-rendszer emberei utolérik?

 – Arról nem tudok, hogy a kiadatásomat kérték volna, de a marosvásárhelyi lakásomra rendszeresen érkeztek idézések. Annyi bizonyos, hogy tartottam a szekus bagázstól, és amikor 1990 decemberében egy bécsi összejövetelen a román nagykövetség alkalmazottja meghívott a diplomáciai kirendeltségre, jobbnak láttam elkerülni a látogatást, mégsem hinném, hogy úgy jártam volna, mint a Szaúd-Arábia törökországi konzulátusán meggyilkolt Dzsamál Hasogdzsi újságíró. Az egyéves évforduló alkalmából rendezett Restauration elnevezésű bécsi konferencián Victor Rebengiuc nagy román színész arról beszélt, hogy a román demokraták legjobb fegyvertársa a román televízió magyar adása.

– A zavaros kilencvenes évek derekán térhetett haza Marosvásárhelyre. Mekkora szerepe volt ebben Teodor Meleşcanu jelenlegi külügyminiszternek, aki önnel együtt végezte a jogi egyetemet?

– Amikor öt és fél év után az európai emberjogi bírósághoz fordultam azzal, hogy Románia megsérti a méltányos eljárás és a szülőföldön való tartózkodás jogát, azt közölte velem a Maros megyei táblabíróság ügyészsége, hogy „a meg nem kezdett eljárást befejezték”. Mivel lejárt az útlevelem, az akkor is külügyminiszterként dolgozó Teodor Meleşcanuhoz fordultam, aki arra utasította a budapesti nagykövetséget, hogy állítsanak ki részemre konzuli útlevelet. Ennek segítségével jöhettem vissza és fogadhattam idehaza a szívműtéten átesett édesanyámat. Most is fájdalmat okoz, ha arra gondolok, hogy imádott édesapánk temetésén nem vehettem részt.

– Lát-e esélyt arra, hogy az 1990. márciusi marosvásárhelyi eseményeket kivizsgálják?

– Már az utolsó lépéseknél tartunk. Menyhárt Gabriella nagyváradi ügyvéd – miután minden itthoni fórumot kimerítettünk – két hónapja az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult. Az eljárásban tanúként szerepelnék.

Vitathatatlan, hogy a fekete márciusi parasztjárás a két hónappal később elkövetett bányászjárás főpróbája volt.

Sajnos sokan elfelejtették azt, hogy a Zsil-völgyi bányászokat a Marosvásárhely közeli Székelykocsárdról fordították vissza, mivel sikerült lebeszélnünk a székelyudvarhelyi, székelykeresztúri, csíkszeredai székelyeket arról, hogy a március 19-ei magyarellenes atrocitások megismétlését meggátolandó beutazzanak Marosvásárhelyre.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
2026. április 30., csütörtök

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint

Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint
2026. április 30., csütörtök

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája

Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon

Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon
2026. április 30., csütörtök

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza

Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza
2026. április 30., csütörtök

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást

A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást
Hirdetés
Hirdetés