Tőkés László EMNT-elnök
Fotó: Forrás: EMNT
Az erdélyi magyarság vészes fogyatkozása mára drámai méreteket öltött, így „hitvallás erejű”, ha valaki megszámláltatja és magyarnak vallja magát – mondta a közelgő népszámlálás kapcsán Tőkés László.
2022. január 26., 18:272022. január 26., 18:27
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke szerdán Szatmárnémetiben tartott sajtótájékoztatót Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke és Veres-Kupán Enikő, az EMNT Szatmár megyei elnöke társaságában. Tőkés László úgy vélekedett, hogy „a fennálló országos veszélyhelyzet külön is kiterjeszthető az erdélyi, magyarországi és a teljes Kárpát-medencei magyarságra, hiszen – a koronavírus-járványon túl – számos egyéb veszély is fenyegeti megmaradásunkat”.
Az EMNT elnöke rámutatott: a közelgő magyarországi országgyűlési választás, valamint az azzal egyidőben megszervezendő népszavazás és a romániai népszámlálás mind-mind olyan ügyek, melyek a veszélyhelyzetből való kiutat szegélyezik, s ezeket a veszélyeket hivatottak elhárítani.
– mondta. Hangsúlyozta: rengeteg olyan probléma van a demográfiai válságtól kezdve a gyermekvédelmen át a migrációig vagy épp a „deviáns ideológiai áramlatok befolyásáig”, melyek ügyében közös erdélyi magyar érdek a választásokon és a népszavazáson való részvétel.
Sándor Krisztina emlékeztetett: a magyarországi választásokat április 3-án tartják, így ennek megfelelően március 9-ig regisztrálhatnak az erdélyi magyar állampolgárok a választói névjegyzékbe, mely elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki kézhez kapja a levélszavazatot is tartalmazó választói csomagot és leadhassa voksát.
Tőkés László, Sándor Krisztina, Veres-Kupán Enikő
Fotó: Forrás: EMNT
Elmondta, az ügyintézésben az EMNT-demokráciaközpontok munkatársai, valamint az EMNP és az Erdélyi Magyar Szövetség területi képviselői készséggel állnak a szavazni akarók rendelkezésére, de a www.valasztas.info honlapon is minden hasznos tudnivalót és elérhetőséget megtalálhatnak az érdeklődők.
Veres-Kupán Enikő rámutatott: Szatmárnémetiben tizenegy éve állnak az ügyfelek szolgálatában, s ezalatt több mint 26 ezer állampolgárnak segítettek a magyar állampolgárság megszerzésében.
„Irodánk ügyfélfogadási idejét már most meghosszabbítottuk, így 9 és 17 óra között várjuk ügyfeleinket minden munkanapon” – mondta az EMNT Szatmár megyei elnöke.
Egyedülálló kezdeményezés indult Brassóban: ingyenesen kapnak fogkrémet és egészségügyi betétet a diákok – jelentette be a határozattervezetet a város polgármestere.
152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.
Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.
A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.
Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.
Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.
Függő sétányt alakítanak ki a Resicabánya központja felett átívelő egykori ipari drótkötélpályából. Az egykori ipari létesítmény több mint 700 méter hosszú, gyalogosoknak és kerékpárosoknak szánt sétálóutcává alakul át a város fölött 30 méteren.
Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.
A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.
Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.
szóljon hozzá!