Tőkés László március 15-i ünnepi beszéde

 Kegyelem néktek és békesség Istentől!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Itt állunk Szacsvay Imre országgyűlési jegyző emlékművénél. Sok szeretettel köszöntöm én is Csóti György országgyűlési képviselővel egyetemben az összes, Magyarországról hozzánk érkezett vendégünket, hiszen az Országház, az Országgyűlés, a nemzet akaratának a jelképe és megtestesülése.

Hölgyeim és Uraim! Kedves Testvéreim!

Többen is cikkeztek arról a napokban, hogy mennyire fontos együtt ünnepelni. Igény van reá, szükségét érezzük, nemzeti méltóságunknak ez felelne meg a legjobban. Azonban a Krónika tegnapi tájékoztatását olvasva, megdöbbenéssel olvastam azt, hogy a hivatalos érdekképviselet részéről hivatalos döntés született, hogy nem ünnepelnek együtt senkivel. Jó példa erre a tilalomra Marosvásárhely vagy Szatmárnémeti, Zilah, Nagyszalonta vagy éppen Nagyvárad. Ez a gőgös felül- és különállás, nevezzük nevén a dolgokat, tilalmas időket, korokat és rezsimeket idéz fel, juttat eszünkbe. A Habsburgok, a kádári vagy a Ceauşescu-korabeli rezsim idején teljes tilalom sújtotta március 15-e megünneplését, az anyaországban korlátozásokat vezettek be legalábbis. A hivatalos ünnepek liturgiája szerint a „süket hivatal” hordta koszorúit az emlékművekhez. Hát nem kérünk a hivatalos ünnepek korlátozásaiból, kirekesztő magatartásából vagy tilalmaiból. Megérett az idő az ünneplés szabadságának a megélésére, korláttalanul és szabadon. Ezért örömmel gondolunk Kolozsvárra, ahol ezt meg tudják tenni, vagy Székelyföldre, ahol az önkormányzatok vették kezükbe a szervezést, és eltörpülnek a különállások. De Magyarországra is jóérzéssel gondolunk, éppen az előbb hallhattuk Orbán Viktor miniszterelnök levelét, hiszen ott sem ünnepel együtt Gyurcsány és Orbán. Hogyan is ünnepelhetnének együtt a forradalmárok és az ellenforradalmárok? A szabadságharcosok és a régi rendszer hívei? Václav Havelt idézem, és ezt tartom szem előtt ebben a tekintetben. A nemrégen elhunyt nagy cseh szabadságharcos a Charta 77 egyik aláírója és kezdeményezője ezt mondotta volt: „Minden posztkommunista országnak két forradalomra van szüksége: először a kommunizmus, majd a posztkommunizmus ellen”. Most ebben a fázisban vagyunk: 2010 áprilisában újból sikerült egy forradalmat megvívni Václav Havel szavai értelmében, a magyarországi posztkommunizmus ellen, de sajnos Szlovákiába visszatértek a posztkommunisták, és ideát is nagyon kétes az idei választások kimenetele ebben a tekintetben.

Talpra magyar – hangzott el 1848. március 15-én, olthatatlan szabadságszeretetről tévén tanúságot, a „márciusi ifjak” a „pesti srácokat” idézik lelkünkben. A magyar ifjúság minden magyar forradalomban kiállt a barikádra és a szabadság mellett. Ezért örvendünk mi minden fiatalnak, iskolásoknak, egyetemi hallgatóknak, érdeklődőknek, mert az ifjúság és a szabadság szelleme genetikailag természet szerint rokon, és ezért nem értjük azokat a fiatalokat, akik járomba hajtják a fejüket. Szabadságszerető nép vagyunk, sem idegen uralom előtt, sem a belső elnyomás alatt nem tört meg a derekunk. Mint ahogy Petőfi Sándor is megállta helyét a harc mezején, ahol elbukott, és ott találjuk a korabeli ellenzék soraiban, és ne felejtsük: a Nemzeti Radikálisok Pártjába tartozott. Sokan szavalják Petőfit, de közben egészen más irányba haladnak: jobbra jeleznek és balra hajtanak.

Vasvári Pállal, Táncsics Mihállyal, a nap hősével együtt ők nemzeti radikálisok voltak, a Konzervatív Párttal, a korabeli visszahúzó erőkkel ellentétben, és olyan társaságban találjuk őket – például az ellenzéki párt alakuló ülésén 1847-ben –, ahol Kossuth Lajos tartotta a programbeszédet, Petőfi Sándor szavalta el A nép nevében című versét, és ennek az ellenzéki pártnak az első elnöke Batthyány Lajos, a vértanú magyar miniszterelnök volt.

Kedves Testvéreim!

Intő és élő példa a mai pártviszonyok között is, hogy a közös célok, a nemzet érdeke fölülmúlt mindent, ezért valóban jó volna egymásra találni. Ők a végén már nem pártoskodtak, már pártok sem voltak a Magyar Országgyűlésben, hanem mindannyian a szabadságharc ügye mellett sorakoztak fel. És milyen furcsa fintora a sorsnak, hogy ebben az Országgyűlésben nem lehetett jelen Petőfi Sándor, akit nemhogy megválasztottak volna a szabadszállási választókörzetben, de még a jelöltlistáról is lecsalták a nevét. Anélkül, hogy mélyebben elemeznénk ezeket a körülményeket – nyilván, leegyszerűsítve adtam elő –, mégis azt kell mondanom, hogy ma is érvényes ez az üzenet: Talpra, magyar!

Ébredj, román! – tenném hozzá, mert egészen nyilvánvaló az összefüggés az Andrei Mureşanu költeménye és a Petőfi Sándor Nemzeti dala között. Ébredj, román!, és ezzel azt is akarom jelezni, hogy a szabadságot nem lehet kisajátítani. Deşteaptă-te române! A szabadság minden ember Istentől adott, elidegeníthetetlen joga, mondom Európa közösségében. Életről és halálról szól mind a két vers, szabadságról és szolgaságról. „Viaţă-n libertate ori moarte! strigă toţi” – „Életet szabadságban, vagy halált! kiáltják mindnyájan”, olvassuk a Mureşanu-versben. Ugyanúgy „szabadság és szolgaság” – „libertate, sclavie”, „becsület és szégyen” – „onoare şi ruşine” ellentétpárok vonulnak végig mindkét versen; „rabok voltunk mostanáig” – „robi am fost, sărmani străbunii”... És idézhetném tovább mind a Talpra magyart, mind a román fordítását. De most megelégszem azzal, hogy egy kifejezésre hívjam fel a figyelmet: „most, vagy soha!” – „acum ori niciodată!”. Szó szerint, mind a két versben ugyanaz a kifejezés fordul elő. Igen, itt, Románia területén, Nagyváradon, ahol hála Istennek, nem vették el tőlünk az állampolgárságot, miként Szlovákia területén, Felvidéken, meg kell erősítenünk őseink fogadását. Egyébként Mureşanu is azt írja, hogy: „jurăm că vom da mâna să fim pururea fraţi” – „esküszünk, hogy kezet adunk egymásnak, és örökké testvérek leszünk”. Igen, „a magyarok istenére esküszünk. Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk” – „pe maghiarul Dumnezeu noi ne jurăm, ne jurăm că robi de acum să nu mai stăm” – idéztem románul is a verset.

Testvéreim, ez Románia himnusza. Soha nem felejtem el, 1989. december 16-án, Temesváron, a parókiám ablaka előtt erre az énekre, dalra gyújtottak rá a románok. Akkor még nem volt himnusz, akkor még a Trei culori volt, ez az eltorzított Porumbescu-vers, és elgondoltam, hogy egy magyar református templom előtt íme, a románok szabadságszeretetükről tesznek tanúbizonyságot, együtt az ott lévő magyarokkal. Azután lett aztán \'90-ben román himnusz, és nem is tudjátok: \'91-ben a Moldovai Köztársaságnak is himnuszává avatták, majd \'93-ban lecserélték, mert megijedtek a román egységtől. Igen, ez a vers a nemzeti egységet fejezte ki a románoknál. A Nemzeti dal nálunk is, közöttünk is hadd fejezze ki a nemzeti egységet határok felett, a könnyített honosítás szellemében, hiszen mi, európai polgárokként mindannyian magyar állampolgárok, magyar polgárok vagyunk.

Kedves Testvéreim! Hadd fejezzem be a Talpra, magyar motívumával: egyesek azt akarják, Marosvásárhelyen is, hogy Térdre, magyar! Természetesen térdre hullunk a fenséges Isten előtt, kérvén Őt, hogy teljesítse szabadságvágyunkat és teljesíthessük az ő segedelmével céljainkat. De talpraállunk nemzeti szabadságunk, jogaink védelmében, érdekében, ezt fejezi ki a mai együttlétünk is. Hozzátenném még a bibliai motívumot: „Kelj fel, és járj!” – mondotta az Ékes-kapuban Péter apostol a sánta embernek, aki ott ült mindennap, hajnaltól alkonyatig, és koldulásból kereste meg a kenyerét. Minket koldussá tettek ebben az országban. Huszonkét év után így kellene kinézni? Huszonkét év után, miközben az unió jelvényeit hordjuk, így kellene festeniük posztkommunista társadalmainknak, ahol a korrupció, a szabadrablás útján fosztogattak tovább azok, akiknek a kezébe került a hatalom.

Érvényes program ma is: koldusságunkból gyógyuljunk ki, és koldusból váljunk szabaddá! Akik képesek munkából megélni, megkeresni a kenyerüket, és ez magyarságunkra, kisebbségünk értelmében is érvényes. Elég volt abból, hogy a többség koldusai legyünk, egy elhibázott poszt-trianoni és posztkommunista rendszerben. Koldusból, szolgából váljunk szabadokká! Ehhez kérjük az Isten segedelmét, áldását.

Tőkés László

EP-képviselő,

az EMNT elnöke