
Tőkés László szerint nem kerül ellentmondásba a román és a magyar érdek azáltal, hogy a Fidesz–KDNP listáján indul az európai parlamenti (EP) választásokon egy újabb mandátum megszerzéséért.
2014. április 29., 20:392014. április 29., 20:39
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke Nagyváradon tartotta tegnap kampánynyitó sajtótájékoztatóját. Az EP-képviselő – aki a magyarországi kormánypárt jelöltlistájának a harmadik helyét foglalja el – örvendetesnek nevezte, hogy az Orbán Viktor vezette Fidesz–KDNP révén magasabb, Kárpát-medencei szinten valósul meg az az egység, amelyet Erdélyben a magyar politikai szervezetek nem tudtak megvalósítani.
„Huszonöt évvel ezelőtt indultunk el Temesvártól Brüsszelig, Románia hét éve küld képviseletet az EP-be, Magyarország pedig tíz éve. Nem hiába harcoltunk, de azt rögtön hozzá kell tegyem, hogy nem így képzeltük el Romániát és Magyarországot, még hosszú utat kell megtennünk, hogy eljussunk Európába, és ezen a választáson erre vállalakoztunk” – magyarázta az erdélyi EP-képviselő, aki 2007 és 2009 után immár a harmadik mandátumáért száll harcba.
Tőkés meglátása szerint hiteles képviseletre van szüksége a magyarságnak Brüszszelben, és semmi különleges sincs abban, hogy melyik listán képviseli a nemzetet, megfogalmazott céljai nem jelentenek beavatkozást Románia belügyeibe. Mint fogalmazott, „a népek egyesült Európájában” semmilyen ellentmondás nincs az uniós tagállamok érdekei között, egyazon legitim törekvéseik vannak.
„Románia hű állampolgára maradok, mint ahogyan a helyi magyar közösségnek is hű tagja leszek. Az erdélyi magyarság érdekei összefüggésben állnak Románia érdekeivel, így én továbbra is a magyar közösség érdekeit képviselem majd, és ezzel kapcsolatban a románokét is” – szögezte le.
Tőkés továbbá elmondta, szomorúan konstatálta, hogy az RMDSZ-listát meglátása szerint nem a közösség érdekei, hanem a „pártlogika” diktálta. A képviselőjelölt viszont annak a mintegy 80 ezer, magyarországi állandó lakcímmel rendelkező erdélyinek azt üzente, hogy „tartsanak” vele. Ugyanakkor közölte: nem fog elköltözni Nagyváradról.
A sajtótájékoztatón Szilágyi Zsolt, Tőkés kabinetfőnöke – az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke – példa nélkülinek és szimbolikus üzenetet hordozónak nevezte a Fidesz–KDNP-frakció nemzeti EP-listáját. Véleménye szerint ezzel a magyar nemzet megérkezett a 21. századba, új fázisba lépett a magyar összetartozás.
Szilágyi Zsolt rámutatott, ha jól szerepelnek a választásokon, az nemcsak a magyarországiak sikere lesz, hanem azé a térségé is, ahonnan a jelölt származik. „Számunkra a kulcsfogalom az önrendelkezés. Az Európai Unióban a magukat vezetni tudó, saját jövőjükről elképzeléssel rendelkező nemzetek fognak össze azért, hogy saját érdekeiket jobban érvényesíthessék, és más nemzetekkel egyetemben Európa is sikeres legyen” – fogalmazott Szilágyi Zsolt.
Tíz év alatt megháromszorozódtak a kolozsvári lakásárak, mégsem dőlt be a piac. Sokan buborékot emlegetnek, mások szerint a kincses város végre „beárazza magát”.
Egymás után indultak az adománygyűjtési kezdeményezések a szilágycsehi református templom tornyának újjáépítésére: egyházi és közéleti szereplők, valamint a Magyar Református Szeretetszolgálat is segítségnyújtásra hívja a híveket és támogatókat.
Egészségesebb lett Románia? Aligha. Bár 2024-ben látványosan csökkent a cukorfogyasztás, a háttérben nem tudatosabb táplálkozás, hanem a cukoradó hatása, a dráguló termékek és a hazai termelés drámai visszaesése áll.
Az egyik esetben a biztonsági őr ráförmedt a sürgősségen várakozó betegre, amiért az elfoglalta a székét, a második elszenvedője pedig egy beutalt, akinek a hozzátartozóit elküldték párnát vásárolni az ápolók, mert hiányos volt a kórteremben az ágynemű.
Jelentős, kereskedelmi célokra is kitermelhető potenciális urán-, arany-, kobalt-, nikkel-, ólom- és cinkkészleteket talált Bihar és Arad megye határán a Leading Edge Materials nevű kanadai vállalat.
Nem találtak áldozatot a romok alatt, a megsérült rendőr állapota stabil, életveszélyen kívül van – közölte a Szilágy Megyei Rendőr-főkapitányság a szilágycsehi református templom tornyának kedd esti összeomlását követően.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A székely emberek példátlan közfelháborodásának oka az anyagilag eleve kitettebb helyzeten túl az RMDSZ elmúlt évekbeli politikájában, valamint az elégedetlenséget kirobbantó adók természetében keresendő – mondja interjúnkban Toró Tibor politológus.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Átalakítják, modernizálják az ikonikus brassói Fekete templom körüli teret, a nagyszabású projekt keretében kőből készült szökőkutat, az impozáns épület stílusához illeszkedő padokat és pihenőalkalmatosságokat, információs kőtáblákat helyeznek el.
szóljon hozzá!