2008. május 27., 00:002008. május 27., 00:00
A választás kimeneteléről közvélemény-kutatást csak a Szociáldemokrata Párt (PSD) rendelt: egy telefonos felmérést, emellett a Nagyváradi Egyetem diákjai is megkérdezték a választókat. A telefonos felmérés szerint a PSD-s Mihai Bar „nyeri” a megyei tanácselnök-választást, a szociológushallgatók ellenben kétféle végeredményt is prezentáltak. Az első változat szerint a nemzeti liberális párti (PNL) Radu Ţârle a szavazatok 31,4 százalékát, Bar a 26,5 százalékát, Ştefan Seremi, a tanács demokrata-liberális párti (PD-L) alelnöke a voksok 18,7 százalékát, Kiss pedig 18,2 százalékát kapná meg. Ezt követően a szociológushallgatók a magyar választók magasabb részvételi arányát feltételezve „átírták” az eredményeket. A második változat szerint Kiss az érvényes szavazatok 30,4 százalékát kapná, Ţârlét 28,3 százalék támogatná, Bar 20,6 százalékkal pedig a harmadik lenne.
Kiss, Bar és Seremi szerepelnek a Tiszta Kormányzásért Koalíció feketelistáján. Az RMDSZ-es jelöltet a helyi sajtóban többször is megvádolták azzal, hogy üzletemberként profitált az általa betöltött köztisztségből. Seremi összeférhetetlenség miatt került a listára, 2004-ben megyei tanácselnökként az egyik olyan félixfürdői szálloda ügyvezetője volt, melyben a tanácsnak is voltak részvényei. Bar 1996–2000 között volt tanácselnök, a listára azért került fel, mert az European Drinks cégcsoport tulajdonosainak, a Micula testvéreknek nyújtott segítséget vállalkozásaikhoz.
„Az MPP bihari szervezete nem indított az RMDSZ-esek ellenében megyei tanácselnökjelöltet, illetve polgármesterjelöltet Nagyszalontán, Érmihályfalván, Margittán, hogy ne veszélyeztesse a magyar képviseletet” – tájékoztatta a Krónikát Lengyel György, az MPP megyei szervezetének elnöke. Az MPP egyébként húsz településen állított tanácsosi listát, illetve nyolc helységben polgármesterjelöltet is indítanak. Az RMDSZ 36 településen indít polgármesterjelöltet, 51 helységben pedig tanácsosjelölt-listát állít.
Székelyhídon négy magyar található a hat induló között: Béres Csaba (RMDSZ) és Fetco Mihály (MPP) mellett a jelenlegi polgármester, Gyurcsik Zoltán függetlenként, Rhédey Emília pedig a PD-L színeiben indul.
Margittán Pocsaly Zoltán RMDSZ-es polgármesternek nyolc vetélytársa van, köztük egyetlen magyar, a függetlenként induló Jakab Huba Levente. Nagyszalontán Török László jelenlegi polgármester a legesélyesebb, neki öt román párt jelöltjeivel kell megméretkeznie. Kovács Zoltán érmihályfalvi polgármester is újrázhat, legfontosabb vetélytársa a független Kiss Mária.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.