2009. szeptember 11., 16:452009. szeptember 11., 16:45
„A magyar közösség szempontjából két nagyon fontos dolog van: az oktatás és a kultúra. Ezekből nem lehet alkudni” – nyilatkozta Szabó Ödön. A megyei RMDSZ ügyvezető elnöke. Szabó Ödön a mezőtelegdi iskolát hozta fel példaként, ahol Szoboszlai Gáspár Editet, az RMDSZ tagját, aki közel 30 évig töltötte be az intézményben az aligazgatói tisztségét, leváltották, és helyette a település egyik szociáldemokrata tanácsosát nevezték ki. Hasonlóképpen történt a Bihar Megyei Tanfelügyelőségen is, ahol szintén az RMDSZ-es Pataki Árpádot tanfelügyelőt menesztették tisztségéből.
A rendszer politika mentessé tétele ellen tüntetünk. Nem lehet biztosítani a Bihar megyei oktatás minőségét az igazgatók logikátlan leváltása nyomán” – fejtette ki Pető Csilla, az RMDSZ Bihar megyei parlamenti képviselője. Hozzátette: a Demokrata-Liberális Párt vagy a Szociáldemokrata Párt kénye-kedve szerint kinevezett iskolaigazgatók nem értheti meg a magyar közösség szükségleteit.
Dorel Luca főtanfelügyelő megjelent a tüntetők körében, közölve velük, hogy a tiltakozás után fogadja őket az irodájában. „Csak azokat az igazgatókat váltottuk le, akiknek nincs címzetes állásuk a tanügyben. Szoboszlai Gárpár Editnek nem volt címzetes állása a mezőtelegdi iskolában, tehát a törvény értelmében, nem tölthet be igazgatói tisztséget” – mondta Luca. Ezzel szemben Szabó Ödön azt állítja: az újonnan kinevezett igazgatók sem teljesítik a törvény előírásait, azaz nincs végleges állásuk a tanügyben, példának hozva fel, hogy a hegyközszentmiklósi iskolába kinevezett új igazgató már nyugdíjas.
A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.
A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.