Szaporodott a beiratkozók száma a román tagozaton is, egyetemi szinten mintegy 18 százalékkal többen jelentkeztek, mint tavaly. A BBTE magyar tagozatán szeptember elején újabb beiratkozásokat szerveznek a fennmaradó helyekre az augusztusban érettségizők számára. „A népes létszám, és főleg a tavalyihoz képest váratlan, robbanásszerű növekedés bennünket is meglepett. A magyar szakok gyarapodó létszáma a gyakorlatiasabb képzés, az egyetem régisége és hírneve, a magyar tagozat körüli cirkuszok lecsillapodása lehet magyarázat. Csökkenőben van azon magyar fiatalok száma, akik a román tagozaton akarnak tanulni. Azt is mondhatnám, sikeres volt a felvételi, ha hinném, hogy egy egyetem sikerét a felvételizők száma adja. Ha a most beiratkozók három év múlva jól képzett, jól boldoguló szakemberkként távoznak az egyetemről, és az egyetemnek sikerül nemcsak a kereteit fejleszteni, hanem tartalmas ismeretanyagot is átadni, akkor valóban sikerről beszélhetünk” – jelentette ki Magyari Tivadar rektorhelyettes, a magyar tagozat vezetője.
Népszerű a PKE
Az utóbbi években a Partiumi Keresztény Egyetem iránt is növekvő bizalom és érdeklődés tapasztalható. Ez annak köszönhető, hogy bár az egyetem intézményi akkreditálása önhibáján kívül késik, a PKE rendkívül magas tudományos színvonalat képvisel, és közösségformáló feladatokat lát el – derül ki a nagyváradi székhelyű felsőoktatási intézmény közleményéből. „Rendkívül sikeres kampányt folytattunk, hiszen az általános demográfiai csökkenés és a több ezer sikertelenül érettségiző diák ellenére, tudtuk tartani, sőt valamivel növelni a hozzánk beiratkozottak számát, mind a partiumi térségben, mind pedig a Székelyföldön. Meglepetés számunkra, hogy idén Magyarországról is voltak hozzánk felvételizők” – nyilatkozta Mostis Gergő, a PKE közönségkapcsolati referense. Mint tájékoztatott, a 475 meghirdetett helyre 367-en jelentkeztek a nyári felvételi időszakban. Túljelentkezés mutatkozott menedzsment és turisztika szakokon, illetve reklámgrafikán, ez utóbbira kétszer annyian próbálkoztak, mint a meghirdetett helyek száma. Mivel nem telt be valamennyi hely, az ősszel pótfelvételit tartanak. A bölcsészeti és művészeti szakokon is maradtak üres helyek, filozófia, teológia, szociológia és szociális munkás szakra, valamint zenepedagógiára iratkozhatnak ősszel a felsőoktatási oklevélre vágyók.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.