
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Összesen 203 helyszínen tartanak pénteken házkutatást a Máramaros megyei rendőrök olyan köztisztviselőknél, akik a gyanú szerint magánokirat-hamisítással összesen mintegy 2 millió euróhoz jutottak hozzá jogtalanul az ukrán menekültek elszállásolására szánt költségvetési pénzből.
2023. március 31., 09:372023. március 31., 09:37
2023. március 31., 09:382023. március 31., 09:38
Az országos rendőr-főkapitányság közleménye szerint a házkutatásokban részt vesznek a Suceava, Beszterce-Naszód, Kolozs, Szilágy, Szatmár, Maros és Bihar megyei nyomozó hatóságok, illetve a csendőrség és a vasúti rendőrség is.
Az ügyben várhatóan hat személyt állítanak elő kihallgatásra – írja az Agerpres hírügynökség.

Mobiltelefonokat, számítógépeket, adathordozókat és pénzt foglaltak le a hatóságok a Máramaros megyei Petrova községben csütörtökön és pénteken végzett 117 házkutatás nyomán.

Módosulhat az ukrajnai háború elől Romániába menekült ukrajnai személyek anyagi támogatását rögzítő jogszabály, ez ugyanis jelentős összeget emészt fel, ezért a cél az, hogy munkavállalásra ösztönözzék az érintetteket.
Szikladarab zuhant kedden a 7-es országúton, az Olt völgyében egy személygépkocsira, amelynek egyik utasa, egy 71 éves férfi életét vesztette – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Történelmi pillanatot ünnepelt hétfőn a Fehér megyei Kudzsir (Cugir): a városban élő Noja Paladia betöltötte 111. életévét, és ezzel hivatalosan is ő lett Románia legidősebb élő lakosa, egyben az egész Balkán-félsziget legidősebb élő embere.
A Temes Megyei Törvényszék hétfőn elhalasztotta az ítélethirdetést abban a büntetőperben, amelyben öt aradi vizsgabiztost azzal vádolnak, hogy 2022-ben és 2023-ban pénzért segítették át a jelölteket a gépjárművezetői gyakorlati vizsgán.
Változékony lesz az időjárás a következő két hétben, meleg időszakokra, átmeneti lehűlésre és záporokra, zivatarokra egyaránt számítani kell – derül ki a meteorológiai szolgálat július 20. és augusztus 2. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Amellett, hogy gyakran hosszú sorok kígyóznak az Európai Unió idén tavasszal bevezetett, új határellenőrzési rendszere (EES) miatt, egy másik fontos problémára is ráirányította a figyelmet a sajtó. A filmekbe illő jelenet a kolozsvári reptéren történt.
Nem fogadja egyöntetű lelkesedés Temesváron az önkormányzat döntését, hogy egy jelenleg beépítetlen város széli telekre költöztetnék a településen működő játéktermeket.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga riasztásokat adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A meteorológusok ugyanakkor elsőfokú hőségriasztásokat is kiadtak az ország több megyéjére és a fővárosra.
Az Európai Zöldek Pártja (EGP) és a SENS felszólította a román kormányt, a nagyváradi városvezetést és az illetékes hatóságokat, hogy gondoskodjanak arról, hogy a Nagyvárad Pride-ot biztonságos körülmények között lehessen megrendezni.
Három hétre teljesen leáll a forgalom a temesvári nemzetközi repülőtéren: 2026. november 2. és 22. között egyetlen repülőgép sem szállhat fel és nem landolhat, mivel a repülőtér fel- és leszállópályáját felújítják.
Megnyitotta kapuit a gernyeszegi Teleki-kastély, Erdély egyik legjelentősebb barokk műemléke. A felújításról, a kastély múltjáról és jövőjéről, valamint a Teleki család örökségéről gróf Teleki Kálmánnal beszélgettünk.
szóljon hozzá!