2009. szeptember 29., 08:302009. szeptember 29., 08:30
A Kolozs megyei város Jósika Miklós Elméleti Líceumában megrendezett találkozó részvevői gondjaikról, sikereikről tájékoztatták „szórványszomszédaikat”, külön hangsúlyt fektetve a konkrét együttműködési lehetőségekre.
Szabó Csaba, a mozgalom alapítója szerint az eddigi műhelyek terveinek mintegy negyven százaléka megvalósult (együttműködés az óvónőképzők és az óvónőhiányos szórványrégiók között, egymás informálása fontos pályázati ügyekben, kölcsönös képviselet egymás rendezvényein), és ezúttal is számtalan közös terv született, amely derűsebbé tehetné a nagybányai, szamosújvári, besztercei, dévai, medgyesi magyar óvodai jövőképet.
A rendezvényen Szabó Csaba és Bokor Tibor RMDSZ-es szenátor, fővédnök átadta a 80 eurós pénzjutalommal járó Őrhely-díjat a tordai Lucian Moceannak és négy testvérének, akiket édesanyjuk nagy áldozatok árán járat magyar tagozatra; a család könyvcsomagot kapott a Krónikától.
Nemzetközi hadgyakorlatot rendeznek a Brassó megyei Nagysinken május 7–23. között, amelyre vasárnaptól kezdődően több szövetséges országból érkezik haditechnika – közölte a román védelmi minisztérium (MAPN).
A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.
A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.