
Fotó: A szerző felvétele
2010. május 21., 09:492010. május 21., 09:49
Szatmár és a magyarországi Szabolcs-Szatmár-Bereg megye központja rögtön a kommunista rezsim bukása után kapcsolatra lépett, ám csak tíz év után sikerült hivatalos testvérvárosi szerződést kötniük – hangzott el a dísztanácsülésen, amelyet a két város képviselői tartottak csütörtökön délután a szatmárnémeti városháza gyűléstermében.
Ilyés Gyula szatmárnémeti polgármester beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a testvérvárosi együttműködéseknek nem csupán üres szóvirágoknak kell lenniük, hanem a Szatmárnémeti–Nyíregyháza-együttműködéshez hasonló gyümölcsöző kapcsolatoknak kell a hátterükben állniuk.
„Nem az a célunk, hogy sok más városhoz hasonlóan, a helységnévtábla mellett véget nem érő lista hirdesse, mennyi testvértelepülésünk van, hanem hogy azt a néhány kapcsolatot, amelyet szerződés szentesít, komoly együttműködés és termékeny közös munka jellemezze” – fogalmazott a partiumi megyeközpont elöljárója. Nagy László, Nyíregyháza alpolgármestere szerint a tíz évvel ezelőtti megállapodás egyrészt későinek bizonyult, mert jóval hamarabb „közös vérkeringésbe kapcsolódott a két város”, másrészt korai volt, hiszen semmit sem változtatott a két város korábbi viszonyán.
„A közeljövőben egy újabb típusú kapcsolatot kívánunk kiépíteni, amely immár regionális alapokra helyezi a korábbi testvériséget, és bevonja a kárpátaljai Beregszászt is” – részletezte a további terveket a szabolcsi politikus. Nagy arról is beszámolt, hogy az Unió komoly támogatást biztosít a hasonló szövetségeknek, amelyek a közeljövőben egyesített erővel, sokkal hatékonyabban tudnak majd pályázni és fejleszteni.
Az erről szóló határozattervezetet Nyíregyháza képviselőtestülete még ebben a hónapban megtárgyalja. A két szomszédos megyeközpont az utóbbi húsz évben többsíkú együttműködési stratégiát dolgozott ki, így a két város múzeuma, színháza, oktatási intézményei, civil szervezetei több közös pályázatban vettek már részt. Ilyés többek között azt tartotta említésre méltónak, hogy a két megye katonái az elmúlt 50 évben ugyanazon hadseregben, illetve egymás ellen is harcoltak, és napjainkban eljutottak arra a pontra, hogy a veteránszövetségek újra egymásra találtak, és közös találkozókat szerveznek.
Dróttal összekötözött zsákba tett, majd egy hídról a folyóba dobott egy mindössze három-négy hónapos kutyakölyköt egy férfi a Szeben megyei Cód (Sadu) településen. Az állatot szerencsére időben megtalálták és megmentették.
A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.
Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.