2009. március 31., 08:412009. március 31., 08:41
Valós oktatási reformot és a tananyag csökkentését kérte az a több mint 600 magyar középiskolás, akik tegnap Kolozsváron részt vettek a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (Makosz) szervezte tiltakozó felvonuláson. A diákok a Báthory-gimnáziumtól indultak és a tanfelügyelőség érintésével vonultak a megyeháza elé, ahol egyperces tapssal zárták a figyelemfelkeltő akciót.
A felvonulásra a Kolozs megyeiek mellett Bihar, Szilágy és Hunyad megyéből is érkeztek fiatalok, és az akciót támogató szervezetek, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség, az Országos Magyar Diákszövetség, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség és az Erdélyi Családszervezetek Szövetsége képviselői is jelen voltak.
Mint arról beszámoltunk, a Makosz kezdeményezésére az elmúlt héten, szerdán és csütörtökön 70 erdélyi iskola körülbelül 25 ezer magyar középiskolás tanulója japánsztrájkolt az új oktatási kerettanterv, ezen belül a torna-, idegennyelv- és osztályfőnöki órák csökkentése ellen tiltakozva.
Vetési Imola Makosz-elnök tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatóján elmondta: folytatják a tiltakozó kampányt, és amennyiben a héten nem érkezik reakció az oktatási minisztérium részéről akciójukra, hétvégén egyeztető gyűlésre hívják a megyei szervezeteket, ahol a tiltakozás további módjairól döntenek majd.
Mint mondta, az akcióval fel szeretnék hívni a szaktárca figyelmét arra, hogy a tanórák számának a csökkentése nem oldja meg a túlterheltséget, és valójában a tananyagot kell csökkenteni minden tantárgy esetében, és az órák időtartamát redukálni, finnországi példára 40-45 perces órákat kell bevezetni. Úgy vélték, ez maga után vonná az óraszám csökkenését is. „A diákok túlterheltsége valós probléma, és az oktatási hatóságok feladata ennek megoldása” – hangsúlyozta Borzási Sarolta, a Makosz oktatási alelnöke.
Mint arról beszámoltunk, Ecaterina Andronescu oktatási miniszter a hétvégén Kolozsváron kijelentette, tárgytalan a diákok tiltakozása, hiszen választható tárgyként heti három-öt tornaórán is részt vehetnek a tanulók. A Krónika erre vonatkozó kérdésére Borzási Sarolta kifejtette: „Alternatív tárgyként nehéz biztosítani, hogy az összes tanuló részt vegyen a tornaórán, hiszen a diák nem mindig megy el arra, ami nem kötelező”.
Hozzátette, felkérik a pedagógusokat és a szakmai szervezeteket, támogassák akciójukat, és a héten a román diákokat tömörítő szervezettel is tárgyalnak e célból. Május elején egy oktatáspolitikai konferenciát szerveznek, amelyre a minisztérium és a tanfelügyelőség képviselői mellett a szakmai és szülői szervezetek képviselőit is meghívják, tette hozzá.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.