Hirdetés

Tiltakozással emlékeztek Szacsvayra Nagyváradon

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Közjáték tarkította az RMDSZ Bihar megyei szervezete rendezte Szacsvay Imre-megemlékezést Nagyváradon. Az 1848-as forradalom és szabadságharc mártír jegyzője halálának évfordulóján a hagyományokhoz híven a magyar Országgyűlés jegyzői karának képviseletével közösen koszorúzták meg Szacsvay Imre szobrát.

Nagy Orsolya

2010. október 25., 08:392010. október 25., 08:39

Lakatos Péter parlamenti képviselő beszéde közben az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) helyi szervezetének néhány tagja – akik szintén elhelyezték koszorújukat a szobor előtt – „RMDSZ-es árulóink! Kozacek szobrát mikor koszorúzzátok meg?” – feliratú transzparenssel vettek részt a rendezvényen. Mint ismeretes, a Szlovák Köztársaság 2008-ban egy Jozef Kozacek kanonokot ábrázoló mellszobrot ajándékozott a váradi önkormányzatnak.

A szobrot a polgármester távollétében Biró Rozália alpolgármester vette át. Az EMI akkor is tiltakozott, hiszen a kanonok a szlovák nacionalizmus atyjaként ismert. Egy másik táblán a magyar utcanévtáblák rendezetlen ügyére, a harmadikon pedig arra hívták fel a figyelmet, hogy szerintük Lakatos Péter nem talált semmi kivetnivalót Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszédében.

A honatya később a sajtónak azt nyilatkozta, nem látta a táblákat, de a hasonló megnyilvánulásokat méltatlannak tartja. Csomortányi István EMI-elnökségi tag szerint nem provokálni, hanem tiltakozni akartak, és provokatívabbnak tartják Lakatos jelenlétét a megemlékezésen, mint a saját tábláikat. A jegyzői kar küldöttei közül Lenhardt Balázs jobbikos parlamenti képviselő mondott ünnepi beszédet, kiemelve: anyai nagyapja Nagyváradon dolgozott főorvosként.

Az RMDSZ Bihar megyei szervezete tíz éve írt alá egyezményt az Országgyűlés jegyzői karával, amelynek értelmében a vértanúhalált halt Szacsvay Imrére ezentúl együtt emlékeznek. Szacsvayt 1849. október 24-én végezték ki, mivel a forradalom idején jegyzőként – Almásy Pállal és Kerényi Zsigmonddal együtt – kézjegyével látta el a Függetlenségi Nyilatkozatot.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Hirdetés
2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
2026. október 16., péntek

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon
Hirdetés
Hirdetés