
Új otthon. A tervek szerint már a következő tanévben részlegesen belakható lesz az új kollégium
Fotó: Téka Alapítvány
A kezdetben adódott nehézségek ellenére jó ütemben halad a szamosújvári magyar iskola szórványkollégiumának építése. Az illetékesek remélik, hogy ha csak részben is, de a mezőségi diákok már az ősztől belakhatják az épületet.
2022. április 20., 14:162022. április 20., 14:16
Jól kihasználta a világjárvány „nyújtotta” kevés lehetőségek egyikét a szamosújvári Téka Alapítvány. A mezőségi szórványban élő, anyanyelvükön tanulni vágyó diákok támogatásával foglalkozó civil szervezet nekilátott az új, tágas kollégium épületének tervezéséhez és felhúzásához a mintegy 17 ezer fős Kolozs megyei városban, ahol a lakosság körülbelül 17 százaléka magyar.
A Kemény Zsigmond Elméleti Líceum tőszomszédságában épülő négyszintes, 1300 hasznos négyzetméternyi felületű ingatlanra azért van szükség, mert a térségből érkező gyerekek rég kinőtték az alapítvány belvárosi bentlakását. A tervezés a pandémia első évében kezdődött el, a kivitelezőt a múlt év októberében választották ki.
A kolozsvári Crirus Construct jól halad a munkálatokkal; az alapot 2021 decemberében öntötték ki, majd idén januártól lendültek bele a munkába. A szervezettségnek köszönhetően az új épület már áll, a szakemberek a napokban az ablakok beszerelésénél tartottak.
„Az iskola épülete mellett vásárolt saját területünkre szerettünk volna építeni, azonban a telekszomszédok nem adták erre a beleegyezésüket. A tárgyalások nem hoztak eredményt, pereskedni meg nem akartunk, így átterveztük a dolgokat” – eleveníti fel a kezdeti nehézségeket Balázs-Bécsi Attila, a Téka Alapítvány elnöke, aki egyben a szamosújvári magyar iskola alapítója.
Fotó: Téka Alapítvány
Szerinte a szomszédok elutasító álláspontjában nem kell feltétlenül etnikai okot keresni, ő egyszerű rosszindulatot lát e mögött. Ezért az iskola működtetői úgy döntöttek, feláldozzák az udvar parkosított részét, és oda „helyezik át” a kollégiumot. A közösségi tér meg a park átkerül az épületegyüttes túlsó oldalára, a beépítésre szánt telekre. Ami azt jelenti, hogy
Az eredetileg ötmillió lejre becsült beruházásért az alapítványnak végül hatmilliót kell fizetnie. Az ötmillió lej a magyar nemzetpolitikai államtitkárságon keresztül biztosított, a különbözet viszont még fejtörést okoz Balázs-Bécsi Attiláéknak. A felét, egy adomány révén önerőből oldják meg, a másik felére viszont újabb pályázati lehetőségek után kell nézni.
„Még tiszta szerencse, hogy az építőanyagok egy részét idejében beszereztük. Így csak az első drágulási hullámot fogtuk ki, ráadásul nem is kell hetekig várakozni a hiánycikknek számító betonvasra. Viszont a belső munkálatok a tavaly számítottnál drágábbak lesznek” – magyarázta a szervezet vezetője.
Fotó: Téka Alapítvány
A Prima díjas Téka Alapítvány jelenleg mintegy másfél száz gyermekről gondoskodik. Közülük 120-an a Belső-közép (Mihai Viteazul) utcai, már rég kicsinek bizonyuló bentlakásban vannak elszállásolva. A többiek helybéliek vagy a közelebbi falvakból ingázók, akiket a szervezet szintén segít, hogy anyanyelvükön tanulhassanak.
A válaszútival együtt a kollégiumban lévő romániai magyar gyerekek közel egyharmada a Téka támogatását élvezi. A Kemény Zsigmondban harminckét Kolozs, Maros és Beszterce-Naszód megyei mezőségi diák tanul. A tékások reményei szerint a diákok már a 2022/23-as tanévtől, ha csak részlegesen is, de birtokba vehetik az új, korszerű kollégiumot. Ezzel együtt az alapítvány nem mond le a belvárosi bentlakásról sem.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!