2010. november 16., 08:592010. november 16., 08:59
Testvérpárharc várható az időközi polgármester-választás második fordulójában a Szatmár megyei Kálmánd községben, miután vasárnap a községvezetői székért induló három jelölt közül egyik sem gyűjtötte be a szavazatok több mint 50 százalékát.
Mint arról beszámoltunk, a település korábbi polgármestere, Balogh Sándor a nyáron egészségügyi okokra hivatkozva lemondott tisztségéről, székéért a korábban alpolgármesterként tevékenykedő Schlakter Ferenc és testvére, Sasu Mária független önkormányzati képviselő, valamint a Német Demokrata Fórum (NDF) által támogatott Kaizer László szállt versenybe.
A vasárnapi voksoláson az RMDSZ színeiben induló Schlakter Ferenc 395, függetlenként jelentkező testvére, Sasu Mária pedig négygyel több szavazatot kapott, míg az NDF-es Kaizer Lászlónak csupán 59 voksot sikerült gyűjtenie. Mivel senki sem kapta meg a győzelemhez szükséges minimális 427 szavazatot, a következő vasárnapra újra voksolni hívják az 1300 lelket számláló település polgárait.
„Annak ellenére, hogy többen szavaztak rám, mint a testvéremre, egyáltalán nem bízok a győzelmemben. Úgy látom, a lakosság nagy részét félrevezették, nem látja tisztán, mi folyik a színfalak mögött. Egy hétig a választási kampány is újraindul, és bármilyen apróság módosíthatja a választók döntését” – nyilatkozta lapunknak Sasu Mária. Az első forduló eredményei kiábrándították Schlakter Ferencet is, aki arról mesélt a Krónikának, hogy ha meg is nyeri a polgármesteri állást, nem tervez hosszú távra, mert véleménye szerint a lakosság nagyon megosztottan viszonyul a munkájához.
„Nemcsak az én eddigi tevékenységemet értékelik alul, hanem az RMDSZ-szel korábban jól együttműködő NDF munkáját is, hiszen a fórum soha nem kapott ilyen kevés szavazatot. Csalódtam a kálmándiakban, és ha nyerek is valamilyen tisztséget, azt csak az elkövetkező másfél évre vállalom. A 2012-es választásokon már semmilyen funkcióra nem fogok jelentkezni” – jelentette ki a jelenleg megbízott polgármesterként dolgozó Schlakter. A vasárnapi voksoláson egyébként az 1176 szavazásra jogosult helybeli közül 858-an jelentek meg az urnák előtt.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.