2010. május 05., 09:092010. május 05., 09:09
A Fehér megyei önkormányzat hétfői ülésén új területrendezési engedélyt bocsátott ki a kanadai–román vegyesvállalat számára, amely már be is terjesztette a dokumentumot a környezetvédelmi minisztériumhoz. A tárca ez alapján dönti el, hogy folytatja-e az engedélyezési folyamatot, és kibocsátja-e a környezetvédelmi engedélyt.
A Fehér megyei képviselő-testület immár a negyedik területrendezési engedélyt bocsátja ki az RMGC számára, az előbbieket ugyanis érvénytelenítette a hazai igazságszolgáltatás, emiatt Korodi Attila volt környezetvédelmi miniszter 2007-ben felfüggesztette a színesfémbánya engedélyezési folyamatát. A dokumentum földrajzi szempontból határolja körül a tervezett ipari létesítmény övezetét, és a zöld tárca abban az esetben fogadhatja el, ha az új engedély eltér a korábban hatályon kívül helyezettektől. Borbély László környezetvédelmi miniszter tegnap megerősítette, a kanadai–román vállalat beterjesztette az új dokumentációt, és a tárca műszaki vizsgálóbizottsága ennek alapján fogja eldönteni, javasolja-e a kormánynak a környezetvédelmi engedély kibocsátását.
Eközben intenzív lobbiba fogtak a projekt gyakorlatba ültetésében érdekelt hazai civil szervezetek és a Verespatak környéki önkormányzatok vezetői is. Több mint tíz szervezet – közöttük az Abrudbányai Magyar Kulturális Egyesület – és Fehér megye húsz polgármestere tegnap nyílt levélben fordult az Európai Parlamenthez, hogy utasítsa el a ciános bányászat betiltását célzó javaslatot. A kezdeményezők azt állítják, Verespatak és környéke lakosságának 95 százaléka határozottan támogatja a bányaberuházás megvalósítását, mivel szerintük ez az egyedüli lehetőség a térség fellendítésére.
Megbeszélést rendezett a projekt védelmében tegnap Brüsszelben Cristian Preda demokrata-liberális (PDL) EP-képviselő, akinek meghívására mintegy száz verespataki lakos érvelt a létesítmény szükségessége mellett. A bányapártiak aktivitása annak tudható be, hogy az EP ma tűzi napirendjére Áder János (Fidesz) és Tőkés László indítványát, amely arra szólítja fel az Európai Bizottságot: 2011 végéig kezdeményezze a cianidos bányászati technológia betiltását az Európai Unió területén. Az EP valamennyi frakciója által támogatott határozatból román néppárti képviselők törölnék azt a paragrafust, amely kéri, hogy a tagállamok ne támogassák a ciántechnológiát.
Dróttal összekötözött zsákba tett, majd egy hídról a folyóba dobott egy mindössze három-négy hónapos kutyakölyköt egy férfi a Szeben megyei Cód (Sadu) településen. Az állatot szerencsére időben megtalálták és megmentették.
A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.
Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.