
Sokan nem kapcsolnak. Az álhír könnyen magával ragadja a nézőt
Fotó: 123RF
Összesen 180 ezer lej értékben rótt ki bírságot az Országos Audiovizuális Tanács a televíziók járvánnyal kapcsolatos műsorai miatt. Borsos Orsolya, a médiahatóság tagja a Krónikának elmondta, elsősorban azt kifogásolták, hogy a műsorokban nem különítették el a véleményeket és a tényeket, valamint azt, hogy egyoldalú nézőpontokat közvetítettek a témával kapcsolatban.
2021. október 25., 07:592021. október 25., 07:59
Az elmúlt időszakban több olvasónk is jelezte, hogy a televíziókban közvetített oltásellenes tartalmakkal érvelnek ismerőseik.
Egy idős hölgy panaszolta el lapunknak, hogy ismerősei erre hivatkozva próbálták lebeszélni az oltásról. „Azzal ijesztgettek, hogy a televízióban látták, mennyire veszélyes az oltás. Én nem nézem ezeket az adókat, de gyakran szembesülök azzal, hogy hivatkoznak az ott elhangzottakra” – mondta olvasónk, aki már a vakcina harmadik dózisát is megkapta, de sok kényelmetlen percet szereztek neki a televíziós álhírekkel riogatók.
A szomorú jelenség akkora méretű, hogy az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) is lépésekre kényszerült. A CNA közleményében arról tájékoztatnak, hogy a június–szeptember időszakban kapott bejelentések nyomán, illetve saját kezdeményezésből is kielemeztek a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hír- és vitaműsorokat.
„A CNA nem cenzúráz, viszont a törvény értelmében a pártatlan tájékoztatás, a tények és a vélemény szétválasztása alapvető elvárás” – hívta fel a figyelmet Borsos Orsolya, a testület tagja. Hozzátette, a vélemény szabadságát nem korlátozzák. Ha a műsorban a meghívott elmondja, hogyan éli meg a járványhelyzetet, az vélemény, viszont ha azt mondja, az oltás veszélyes, az már egy kijelentés, és a műsorvezető kötelessége, hogy rákérdezzen, van-e erre a bizonyítéka.
Megjelentek oltásellenes üzenetek, részletesen mutattak be olyan tartalmakat, melyek megkérdőjelezik a vakcina hatékonyságát, vagy felnagyították azok mellékhatásait. Nem különült el a személyes vélemény az ellenőrizhető, megbízható forrásokból származó tényektől – mutatott rá a médiahatóság tagja.
Ahhoz képest, hogy a koronavírus-járvány milyen mértékben tematizált, meglepően kevés bejelentés érkezett az Országos Audiovizuális Tanácshoz, a vizsgált időszakban összesen tizenegy – mondta el a Krónikának Borsos Orsolya. Az oltásellenesek sokkal aktívabbak voltak, több bejelentés érkezett az oltáskampány reklámjaira, azokra a műsorokra, melyekben az oltás felvételére buzdítottak, mint a járvánnyal kapcsolatos félretájékoztatásra, álhírekre.
A kevés visszajelzés annak fényében is meglepő, hogy az INSCOP Research és a Verifield nemrég közzétett közös felméréséből az derül ki, hogy a romániaiak több mint fele leggyakrabban a televízióból tájékozódik, és csaknem ötven százaléka úgy véli, hogy a televíziós csatornákon keresztül terjednek a leginkább az álhírek és a félretájékoztató információk. Borsos Orsolya kifejtette, a kisszámú bejelentést az is magyarázhatja, hogy a most vizsgált időszakban, vagyis a nyári hónapokban a vírus terjedése csökkent, kevés volt a megbetegedés, a televíziók kevesebbet foglalkoztak ezzel a témával. De általánosságban is elmondható:
Borsos Orsolya arra biztat mindenkit, ha olyan tartalmakat látnak, melyek nem kiegyensúlyozottak, nem felelnek meg a korrekt tájékoztatás elvének, jelezzék a testületnek.
A Cna.ro oldalon a bejelentések címszónál csak annyit kell bejegyezni, hogy melyik napon, milyen időintervallumban, melyik adó műsorát kifogásolják. Még azt sem kell leírni, mit tartanak zavarónak, hiszen a testület munkatársai megnézik az adást, majd eldöntik, történt, vagy sem szabálysértés” – részletezte Borsos Orsolya.
Hangsúlyozta, a bejelentések segítik a munkájukat, a tudatos médiafogyasztás visszajelzés a tartalomgyártóknak is, ez alapján jobban odafigyelnek a szakmaiságra. A testület tagja példaként említette, hogy az elmúlt években nagy hangsúlyt fektettek a műsorvezetők szakmaiságára, és ma már figyelnek arra, hogy legalább formailag kiegyensúlyozottak legyenek: jelzik, ha nem tudják megszólaltatni a másik felet, ez pedig elgondolkodtatja a nézőt, hogy létezik egy másik álláspont is.
Borsos Orsolya rámutatott, az audiovizuális törvény húszéves, az idők folyamán pedig megváltoztak a médiaviszonyok: az online térnyerése átírta a játékszabályokat, visszahatott a televízió- és rádióadók működésére is.
Borsos Orsolya ugyanakkor bizakodó, hiszen az utóbbi időben megkezdődött egy paradigmaváltás: az üzenetek szerinte egyre inkább arra összpontosulnak, hogy tartsuk be a szabályokat, oltassuk be magunkat, próbáljuk közösen leküzdeni a súlyos járványhelyzetet.
Tovább dagad a kolozsvári körgyűrűbotrány: a csalást kiáltó bosnyák útépítő bemutatta bizonyítékait és kérte a kivitelezési szerződés felbontását. Miközben Emil Boc polgármester „mossa kezeit”, a román útépítő fővállalkozó más ügyekben is „sáros” lehet.
Elkezdődött Kolozsváron csütörtökön a Gyulafehérvári Főegyházmegyében a Márton Áron 130 emlékév. Az emlékévet koordináló bizottság és az illetékesek ismertették a várható eseményeket.
Közbeszerzési eljárást írt ki a Kolozs Megyei Tanács egy általános forgalomszámlálás elvégzésére az önkormányzat kezelésében lévő 1300 kilométernyi közúton.
Csütörtökön több erdélyi és partiumi városban gyűltek össze tüntetők, tiltakozásukat fejezve ki az idei évtől érvénybe lépett helyi adó- és illetékemelések ellen. A tüntetők többek között a kormány és Ilie Bolojan lemondását követelték.
A magyar kormány a Székely Nemzeti Tanács mellett avatkozik be abba a perbe, amelyet a szervezet az Európai Bizottság ellen indított tavaly. Az SZNT a nemzeti régiókat érintő polgári kezdeményezés ügyében született elutasító döntés érvénytelenítését kéri.
Bírósági végrehajtótól kapott felszólítást a rendház elhagyására Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát azt követően, hogy a nagyváradi bíróság az önkormányzat keresetének helyt adva az apát kilakoltatásáról döntött.
Óriási összegeket költenek egyes romániai önkormányzatok a magán biztonsági szolgálatokra – a listát Konstanca és Arad vezeti, de vannak más erdélyi nagyvárosok is, amelyek tetemes összegeket utalnak át az őrző-védőknek a városkasszákból.
Életének 89. évében szerdán Kolozsváron elhunyt Murádin Jenő művészettörténész, művészeti író, szerkesztő, egyetemi docens, az erdélyi művészet legavatottabb ismerője.
A Kolozs Megyei Tanács nem kíván döntést hozni, miután egy egyesület hivatalosan kérte az Octavian Goga Megyei Könyvtár átnevezését azzal az indokkal, hogy a volt politikus és költő antiszemita volt.
Aláírták Nagybánya új fürdőközpontjának kivitelezési szerződését, így megkezdődhet a régóta tervezett beruházás megvalósítása.
szóljon hozzá!