
Néptáncelőadás a 4. Temesvári Magyar Napok nyitógáláján
Fotó: Temesvári Rádió/Facebook
Tőkés László szerint a temesvári és erdélyi magyarságot megerősítheti az 1989-es helytállásának tudata; az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a Temesvári Magyar Napok csütörtök esti nyitóünnepségén beszélt erről a helyi opera nagytermében.
2019. szeptember 26., 23:012019. szeptember 26., 23:01
2019. szeptember 27., 10:312019. szeptember 27., 10:31
Tőkés László elmondta: eddigi legnagyobb rangjának és kitüntetésének tekinti, hogy egykor temesvári lelkész lehetett. Megállapította: az 1989-es népfelkelés Romániában diverzióba és puccsba torkollott, amit kommunista visszarendeződés követett. A népek közötti kezdeti egymásra találásnak is gátat vetett az új életre keltett nacionálkommunizmus.
Tőkés szerint ehhez a helytálláshoz adhat erőt a temesvári és erdélyi magyarságnak az 1989-es romániai forradalomban betöltött, élen járó szerepe. „Helytállásunk tudata önbecsülésünkben erősíthet meg bennünket. (...) Életrevalóságunk próbája és előfeltétele az, hogy egyenesbe jöjjünk magunkkal, lelki világunk és öntudatunk a helyére kerüljön” – fogalmazott Tőkés László, akit hosszú tapssal ünnepelt a nyitógála közönsége.
A magyar kormány üzenetét hozó Szilágyi Péter miniszteri biztos köszöntésében felidézte: Temesvár egy bizonyos ideig a Magyar Királyság fővárosa is volt, hiszen Károly Róbert néhány évig ide helyezte át királyi székhelyét. A város nevét azonban szerinte is az véste be örökre a történelembe, hogy 1989-ben innen indult a kommunista diktatúrát elsöprő romániai forradalom. A miniszteri biztos is úgy látta: a Temesvári Magyar Napok, a kulturális és gasztronómiai feltöltődés mellett azt a szimbolikus üzenetet hordozza, hogy a város magyarsága tud és akar élni.
Nicolae Robu, Temesvár polgármestere kijelentette, büszke arra, hogy városa példát nyújt sokszínűségből, harmonikus együttélésből. Úgy vélte: ez Temesvár ereje. A város gazdagságát is az adja, hogy itt nincsenek feszültségek, és mindenki otthon érezheti magát. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) színeiben megválasztott polgármester köszönetet mondott a magyar államnak a temesvári magyarok kultúrájának, hagyományainak, sajátosságainak a megőrzéséhez nyújtott támogatásért.
Böjte Csaba ferences szerzetes egy, a gyermekotthonában nevelkedett bánsági gyermeknek a szülőföldje iránti rajongását elmesélve kijelentette: Isten egyik legdrágább ajándéka a szülőföld szeretete, a rokonokhoz való ragaszkodás. „Itt vagyunk itthon. Ez a mi szülőföldünk. Itt kell egymás kezét megfognunk” – hangoztatta a szerzetes, aki úgy vélte, jelenleg sehol a világon nincsenek olyan jó esélyei a boldogulásnak, mint Erdélyben. „Amerika most itt, Erdélyben van. Azt mondjuk a gyermekeknek, hogy maradj itthon, ha boldog akarsz lenni” – jelentette ki Csaba atya.
A csütörtökön elkezdődött Temesvári Magyar Napok rendezvénysorozat vasárnapig nyújt zenei, színházi, irodalmi, gasztronómiai, kiállítás- és táncélményeket a város magyarságnak, melyek a város többségi román lakosságát is próbálják megszólítani. A 320 ezer lakosú Temesváron a lakosság öt százaléka vallotta magát magyarnak a legutóbbi, 2011-es népszámláláson.

Kibővített gasztrosarokkal, gyermekbirodalommal, koncertekkel készülnek a Temesvári Magyar Napok szervezői. A csütörtökön kezdődő és vasárnapig tartó rendezvénysorozatot negyedik alkalommal szervezik.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
szóljon hozzá!