
Fotó: Krónika
Mivel a jelenlegi, közel kilencszáz fős diákságnak mintegy fele más településről származik, az építkezés elkezdése egyre sürgősebbnek mutatkozik. Az egyetem vezetősége ugyan még nem hozta nyilvánosságra telekeladási szándékát, de már több érdeklődő is felkereste ez ügyben Hollanda Dénes dékánt.
Kolozsvártól függnek
„Bár az idő sürget, és az eladásra szánt telekrészt is kijelöltük, egyelőre nem hirdetjük meg. Ugyanis az a döntés született, hogy előbb a kolozsvári tízezer négyzetméteres belvárosi telket kell értékesíteni, mert az sokkal többet ér, mint a marosvásárhelyi. Ebből elkezdődne az ottani oktatóközpont, valamint a mi bentlakásunk építése, majd a koronkai föld eladásából befejeződnének az elkezdett építkezések, és jutna pénz egy újabb beruházásra is Marosvásárhelyen. Másrészt arra számítunk, hogy időközben nálunk is fölmennek a földárak” – magyarázta lapunknak a dékán. Hollanda azonban hozzátette, hogy amennyiben az egyetem nem igényli az építkezési engedélyt az ősz folyamán, az eddig kiváltott engedélyek lejárnak. „Ha a különböző szolgáltatóktól megszerzett engedélyek kárba vesznek, akkor kidobtunk egy rakás pénzt potyára. Ha meg építkezési engedélyhez jutunk, de határos időn belül nem kezdjük el a munkálatokat, akkor szintén elmondhatjuk, hogy elpazaroltuk a pénzt” – vélte. Hollanda bosszúsan jegyezte meg, ha az intézményt működtető alapítvány kuratóriuma 2006-ban nem akadályozta volna meg abban, hogy bankkölcsönt vegyen fel, a bentlakás már elkészült volna. „Közel két évvel ezelőtt, október 20-án a kari tanács elfogadta a javaslatomat, ahhoz, hogy a szenátus elutasítsa a kölcsönfelvétel ötletét. Ezek után a kuratórium úgy döntött: a teleknek egy részét kell áruba bocsátani” – mesélte a dékán.
Oktatóközpont is épülne
Az elképzelések szerint a Marosvásárhely–Segesvár főúttól az erdőig terjedő sávot kellene eladni ahhoz, hogy a hétmillió euróra becsült beruházás megvalósulhasson. Ezért az egyetem marosvásárhelyi vezetősége öt-hat, legtöbb hét hektár eladásában gondolkodik. Hollanda négyzetméterenkénti 150 eurót szeretne kapni a területért. Az eladónak egyetlen kikötése van: a leendő vevő ne hozzon létre ipari létesítményeket, és ne haladja meg a városrendészeti terv által engedélyezett zajszintet. A tervezett bevételből a bentlakáson kívül az oktató-kutató központ is felépülhetne.
Egyelőre csak a 240 férőhelyes bentlakásnak készültek el a tervei, magyarázta Hollanda Dénes. Borsos Antal marosvásárhelyi műépítész elképzelése beilleszkedik a környezetbe. Az új épület tetőzete hasonlít a jelenlegi főépületéhez, belseje pedig a legkorszerűbb elvárásoknak próbál megfelelni. Az elképzelések szerint két diák kerülne egy szobába, de ha igény mutatkozik rá, pótágyakat is be lehet tenni a hálókba. A háromemeletes ingatlanban a diákszállások mellett tanári és vendégszobákat is kialakítanának.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.