2010. október 26., 12:022010. október 26., 12:02
A nemzetpolitikai államtitkárság tájékoztatása szerint az elmúlt 10 év tapasztalatai alapján elindult az erdélyi magyar felsőoktatás középtávú stratégiai elemeinek kialakítása. Ennek a munkának első lépéseként a Bolyai Kezdeményező Bizottság egy évvel ezelőtti indítványára és az OTP Bank támogatásának köszönhetően készült a tanulmány.
A szakmai munka célja, hogy 2011-ben megszülessen az egységes erdélyi magyar felsőoktatási stratégia minden lényeges alapeleme.
A szakemberek feltérképezték a romániai magyar közép- és felsőfokú oktatást a gazdasági és társadalmi sajátosságok tükrében, s azt látták, hogy egy igen átgondolt összehangolásra van szükség.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Kara által készített, 255 oldalas tanulmány többek között kitér arra, hogy a felsőoktatási kínálatnak, ezen belül az erdélyi magyar felsőoktatásnak legalább három követelmény keresztmetszetében kell kialakulnia. Figyelembe kell venni a jelenlegi és jövőben valószínűsíthető munkaerő-piaci igények mellett a felsőoktatási keresletet, amely sok esetben nem igazodik a munkaerő-piaci kereslethez.
Kitérnek arra is, hogy Romániában 144 középfokú magyar nyelven is oktató intézmény működik 9.688 magyar helyet kínálva, továbbá 10 felsőfokú alapképzést biztosító egyetem működik, 5978 magyar helyet hirdetve.
Az állam által oktatásra szánt összeg elmarad az európai átlagtól és diákok és szüleik elvárásaitól is. A középfokú képzés szakirányai és az egyetemi képzési ágak között nincs megegyezés, ám a diákok választási preferenciáit tekintve sem feltétlenül van szoros a kapcsolat aközött, hogy milyen szakon járt középiskolába egy fiatal és hogy milyen profilú egyetemen tanul tovább.
Az utóbbi három évben az figyelhető meg, hogy a magyar érettségiző korban lévő fiatalok 70 százaléka érettségizik, ami közelít az európai átlaghoz. Körülbelül minden ötödik magyar gyerek nem magyar nyelvű, hanem román nyelvű felsőoktatási intézményben kezdte vagy kezdi el tanulmányait - olvasható a tanulmányban.
A romániai felsőoktatásban nagy változást hozó jelenség az egyetemek kihelyezett tagozatainak elterjedése, minden kisvárosban van már egyetemi oktatás, nagy román egyetemek képeznek itt „szakembereket”. Erdélyben a magyar nyelvű képzést nyújtó szakok nagyon különböző oktatási minőséget képviselnek és eltérő stratégiát követnek. A tanulmány készítői az elfogadható minőségű képzést sem nyújtó „diplomagyárak” nagy részesedését tartják a romániai magyar felsőoktatás és társadalom egyik legnagyobb problémájának.
Kitérnek arra is, hogy a romániai magyarok létszámának fenntartását egy összetett népességpolitikai stratégiával lehet elérni. Ennek alapja egy hatékony országos családpolitika, a magyar nyelvű iskolaválasztás többoldalú serkentése az asszimiláció megfékezéséhez, és nem utolsósorban az életszínvonal olyan ütemű növekedése, amely legalább a Magyarországra irányuló kivándorlást a jelenleginél mérsékeltebb üteművé teheti, ideális esetben pedig minimalizálja.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.