
2010. május 04., 09:042010. május 04., 09:04
A források környékének kitakarítását a székelyudvarhelyi Agora Fenntartható Fejlesztési Munkacsoport tűzte ki célül, és az angol BTCV-vel a múlt hét folyamán jelentős munkálatokat végeztek a helyszínen. „Három éve vagyunk kapcsolatban az angol BTCV-vel, mely természetvédő és környezetvédő önkénteseket szervező egyesület – mondta el a Krónikának Ambrus László az Agora részéről. – A BTCV önkéntes táborait eddig Homoródalmáson és a Vargyas-szorosban szervezték, most azonban Székelyudvarhely egykori fürdőjét takarították ki.”
A Krónika érdeklődésére elmondta, két okból is örvendenek a külföldről érkező önkénteseknek: hasznos és eredményes munkájuk mellett példát mutattak az udvarhelyieknek is. Az angol önkéntesek a helyiekkel karöltve egy hét alatt takarították ki, a forrásoknál a gyűrűket megerősítették, a lefolyásokat felújították, s két kis medencét rendbe tettek.
A Solymossy-fürdő a Jézus Szíve-kápolna mögötti völgyben található. A gyógyfürdőt Solymossy János gyógyszerész nyitotta meg 1899-ben, ami néhány éven belül annyira kiépült, hogy nem csak udvarhelyiek látogatták. 1909-ben tűz pusztította el az épületeket, majd az első világháború végén a megmaradt létesítmények is megsemmisültek és 1990 után teljesen benőtte a gaz, mocsarassá vált a terület.
A forrásokból felbugyogó vizet szemvíznek vagy gyomorvíznek nevezték, attól függően, hogy milyen gyógyhatásuk volt. Utoljára a 70-es években vizsgáltatták be ezeket a forrásvizeket, de jelenleg is zajlik egy újabb elemzés– mondta el a Krónikának Gyöngyössy István, az egykori fürdőhely területének tulajdonosa. A terület rehabilitációja korántsem ért véget, ám az Agora Egyesület ígéretet kapott arra, hogy a környékbeli iskolások is segítenek majd a további munkálatokban.
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.