
Fotó: Rédai Attila
Figyelmeztető kampányt indított a Román Vasúttársaság (CFR) annak tudatosítására, hogy milyen veszélyekkel jár, ha semmibe veszik a vasúti figyelmeztető táblákat. 2014 és 2019 között 15 ember halt meg a szerelvények tetején áramütés miatt.
2019. április 24., 17:022019. április 24., 17:02
2019. április 24., 18:502019. április 24., 18:50
A társaság szerdai közleménye szerint az elmúlt öt év során tizenöten vesztették életüket annak nyomán, hogy áramütés érte őket a vasúti kocsik tetején. Az elhalálozottak közül hatan 30 év alattiak voltak; további 41 személy – közülük 25-en szintén 30 év alattiak voltak – súlyos sérüléseket szenvedtek.
Az elektromos feszültség a felsővezetékben 27 ezer volt, és érintés nélkül, 1,5 méteres távolságból is halálos áramütést okozhat az általa képzett elektromos mező miatt – közölte az Agerpres hírügynökség. A mozdony vagy a vagonok tetejére felmászó ember, aki így a felsővezeték közelébe kerül, villámhárítóként működik, testén átmegy az áram, magyarázzák a CFR képviselői.
A vállalat arra figyelmeztet, hogy ne érintsük meg a villamos vezetéket, síneket, a vonatokat vagy bármiféle elektromos rendszert, kizárólag a kijelölt helyeken keljünk át a síneken és mindig figyeljünk átkeléskor. „Ne feledjék, a vonatnak mindig elsőbbsége van!” – zárja figyelmeztetését a vasúttársaság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
szóljon hozzá!