2011. november 10., 08:252011. november 10., 08:25
Politikai ellenfelei „áskálódásának” tudja be Sallai János, Szék polgármestere, hogy immár a bukaresti táblabíróság is szekus besúgónak nyilvánította. Mint arról lapunk hétfői számában beszámoltunk, a bíróság megerősítette a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) 2008 márciusában született határozatát, amely megállapította, hogy a Kolozs megyei település elöljárója együttműködött a kommunista titkosszolgálattal.
A polgármesteri tisztséget 1992 óta betöltő politikus a kolozsvári Szabadság tegnapi számában megjelent nyilatkozatában közölte, az ellene felhozott vádak hamisak, megfellebbezi az ítéletet a legfelsőbb bíróságon, sőt írásszakértői vizsgálatot kér annak a nyugtának a kapcsán, amely a CNSAS határozata szerint bizonyítja, hogy 300 lejt vett át a Szekuritátétól jelentései ellenértékeként. Az elöljáró a lapnak elmondta azt is: azok a helyi ellenségei terjesztik róla, hogy együttműködött, akik „iszákosak, és több millió lejjel tartoznak az önkormányzatnak”. Sallai különben 2008-ban már nem RMDSZ-színekben, hanem függetlenként nyert mandátumot, később viszont visszairatkozott a szövetségbe, és jelezte: 2012-ben ismét RMDSZ-esként kíván versenybe szállni az elöljárói székért.
Ennek kapcsán tegnap Máté András, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke a Krónikának elmondta: Sallait a jogerős ítéletig megilleti az ártatlanság vélelme, ezért ügyét a legfelsőbb bíróság döntése után tárgyalja meg a szövetség. Máté hozzátette: figyelembe kell venni, hogy a politikus 2008-ban függetlenként indult az RMDSZ jelöltje ellenében, de azt is, hogy viszszatérte után „sokat segített a helyi RMDSZ-nek és a szövetség tanácsosainak”.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.