2010. június 08., 09:192010. június 08., 09:19
A Hétköznapok a szórványban című rendezvényen újságírók, lelkészek, önkormányzati vezetők és politikusok találkoztak, megoldást keresve az asszimiláció megfékezésére. Szabó Csaba, aki egyben a Szórványtengely alapítója, a szórványfelelősök kinevezésében látja a kérdés nyitját.
Az intézmény nem új keletű; hatvan évvel ezelőtt hasonló megbízást kapott a magyar államtól Kövesdi Kiss Ferenc is, akit hosszú és kitartó munkájának köszönhetően sokan a Mezőség apostolaként emlegettek. A jelenlegi elképzelés szerint a szórványbiztos több lenne a falufelelősnél: a tisztség viselőjére a kisebb vagy nagyobb, elszórványosodott régióban élő magyarság gondjainak megoldása hárulna.
Az ötlet a rendezvény házigazdájának, Winkler Gyula EP-képviselőnek is tetszett. Az RMDSZ vajdahunyadi politikusa belátta, hogy az elvándorlás és a beolvadás nemcsak mennyiségi, hanem minőségi romlást is okoz az adott közösségben. Ez annak tudható be, hogy általában az értelmiségiek hagyják el a kilátástalanságra ítélt településeket, régiókat.
„Egy fizetett alkalmazottról lenne szó, aki a környék valamennyi magyarjának az ügyét-baját intézné. Nem muszáj ennek feltétlenül az idős RMDSZ-elnöknek vagy hozzátartozójának lennie, lehet akár egy talpraesett, jóérzésű román ember is” – vázolta elképzeléseit Szabó Csaba. Megítélésében azonban nagyon fontos lenne, hogy a kiválasztott személy ne önkéntes alapon végezze munkáját, így tevékenységéért elszámoltathatóvá válna.
A tévés szakember szerint az erdélyi magyarság sokat tanulhatna az itt maradt szászoktól. Míg Szeben megyében már csak feleannyi német él, mint magyar, a szász közösség csendes, de kitartó munkájának köszönhetően 76 óvodai csoportot indított be. Ezzel szemben a magyar csoportok száma mindössze nyolcra tehető.
A háromnapos rendezvényen kiderült: a szórványban is vannak sikertörténetek. Egyike ezeknek a dévai Téglás Gábor Iskolacsoport létrehozása és működtetése. Ezt a környék magyarsága a semmiből álmodta meg és hozta létre, a román és a magyar állam mindössze a végső fázisban segédkezett. A tanintézetben ma már több mint 600 helyi és környékbeli diák tanul – óvodától érettségiig. A szűkölködő szülők gyerekein pedig a szintén dévai székhelyű Szent Ferenc Alapítvány segít, melynek munkáját messze földön értékelik és támogatják.
Ehhez viszont Böjte Csaba atyának évi 120 ezer kilométert kell utaznia, míg igazgató kollégájának, Karda Róbertnek 75–85 ezret. Utóbbit a Székelyföldről „importálta” a dél-erdélyi város. Szintén a szórványért hagyta ott a Gyergyói-medencét Balázs Bécsi Attila is, aki a szamosújvári Téka Alapítványt irányítja. „Táncházszervezéssel kezdődött: egy szovjet lemezjátszóval és egy magyar bakelitkoronggal vágtam neki. A táncház viszont csak eszköz volt, nem cél. Ma már öt intézményünk van, művelődési és oktatási központot működtetünk” – mutatta be a mezőségi megvalósításokat Balázs Bécsi.
Megítélésében a szórvány kérdésein akkor lehet hatékonyan segíteni, ha az adott közösséget is meghallgatják. „A lényeg, hogy ne fentről erőltessék ránk a szórványstratégiát. Már csak azért sem, mert a szórványban felvetődő kérdéseket nem lehet egy kaptafára húzni, minden közösségben más” – hangsúlyozta a Szamosújváron tevékenykedő pedagógus.
Dróttal összekötözött zsákba tett, majd egy hídról a folyóba dobott egy mindössze három-négy hónapos kutyakölyköt egy férfi a Szeben megyei Cód (Sadu) településen. Az állatot szerencsére időben megtalálták és megmentették.
A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.
Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.