2010. november 12., 09:392010. november 12., 09:39
Elmondta: a regionális, kisebbségi nyelvek Európai Chartáját 2007-ben ratifikálták, a közigazgatásban általában érvényesítik is, de az igazságszolgáltatásban kevésbé. Albert Álmos szerint az a tapasztalat, hogy a magyar ajkúak úgy vélik, hátrányuk származhat abból, ha anyanyelvükön fordulnak az intézményhez. Inkább románul próbálnak érvényt szerezni igazuknak, annak ellenére, hogy magyarul jobban ki tudnák fejezni magukat.
A szórólapon arra is felhívják a figyelmet, hogy az anyanyelvhasználat nem kerül pénzbe, a fordítást az intézmény kell biztosítsa. Amint arról beszámoltunk, a Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei szervezete is felszólította a székelyföldi polgármestereket, hogy a közigazgatási törvény adta jogukkal élve használják a magyar nyelvet a tanács munkaanyagaiban, a nyomtatványokon, az üléseken, szerintük ezt a többség kényelemből nem teszi meg. Az MPP képviselői bejelentették: hajlandóak akár egymillió aláírást is összegyűjteni, hogy az Európa Tanácsa napirendre tűzze, majd a vita után esetleg ajánlja, hogy Székelyföldön hivatalos nyelv legyen a magyar.
Tovább kell fejleszteni a községek összevonásáról szóló demokrata-liberális párti (PDL) javaslatot, és elkezdeni a teljes közigazgatási átszervezést – jelentette ki Albert Álmos. Az RMDSZ szenátora szerint a cél egy új közigazgatási felosztás. „Ha visszaállítanák a 16 tartományt, szinte harmadára csökken a megyei önkormányzatok és prefektúrák száma, és ezzel arányosan csökkennének az adminisztráció fenntartására szánt kiadások is” – magyarázta a szenátor. A politikus szerint a prefektúrákat teljesen meg lehet szüntetni, hiszen a decentralizációval az intézmények többsége a helyi önkormányzatok fennhatósága alá kerül, és a jogi felügyeletet egy kis csapat jogász is el tudná végezni.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.