
Fogadtatás a Szent Mihály Plébánián. Bőjte Csongor segédlelkész, Molnár Lehel SchP egyetemi lelkész, Chrysanthus Yvesimbom Njungba SchP, László Attila főesperes, Antal Endre gyakorlati éves kispap és Czirják Ottó segédlelkész
Fotó: Szent Mihály Római Katolikus Plébánia - Kolozsvár
Először állt szolgálatba Afrikából érkezett diakónus Erdélyben, a fiatal piarista az első afrikai a Gyulafehérvári Főegyházmegyében.
2024. október 21., 17:372024. október 21., 17:37
Kolozsváron fog szolgálni a piaristáknál Chrysanthus Yvesimbom Njungba SchP: az angolul és franciául beszélő egyetemisták és hívek pasztorációjával foglalkozik majd. A kincses városi piaristák által működtetett Katolikus Egyetemi Lelkészség pasztorálasszisztense, Lengyelfi Emőke a Krónika kérdésére megerősítette,
A kameruni diakónust érkezése után a kolozsvári Szent Mihály Római Katolikus Plébánia főesperese és papsága fogadta, üdvözölte a hétvégén.
Molnár Lehel SchP egyetemi lelkész és Chrysanthus Yvesimbom Njungba SchP diakónus
Fotó: Kolozsvári piaristák/Facebook
Magyarországon évek óta elindult a folyamat, amelynek eredményeként több száz missziós pap szolgál az országban, közülük a legtöbben már szépen beszélnek magyarul. Van köztük, aki Vietnamból, a Fülöp-szigetekről, Indonéziából, Nigériából, Kenyából, Kongóból és más, egzotikus országokból érkezett. Azért van szükség rájuk, mert kevés a magyar katolikus pap, és az utánpótlás sem áll jól. Sok magyarországi papnak, egyházi személynek segítenek az egzotikus országokból érkező diakónusok, papok.
Emellett bekapcsolódtak a katolikus Segítő Mária és az állami Márton Áron Gimnázium diákjainak tanításába, lelki gondozásába, eljártak a város különböző iskoláiba és bentlakásaiba, segítették a fiatalok emberi és hitbéli elmélyülését, a vallásosság, a tudományok és a játékosság jegyében. 2015-től, Kállay Emil betegsége miatt Sárközi Sándor maradt a stáció egyedüli tagja. 2022-ben a piaristák Kolozsvárra költöztek.
Sárközi Sándor idén nyártól már nem Kolozsváron szolgál, hanem Kecskeméten.

A gyulafehérvári papnevelő intézet hagyományai szerint október utolsó vasárnapján, idén október 29-én tartották a papjelöltek befogadásának szertartását – közölte a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség.
Három hétre bezárt hétfőn a temesvári repülőtér a kifutópályánál zajló felújítási munkálatok idejére. A temesvári járatokat november 22-ig az aradi repülőtér szolgálja ki.
Romániában évtizedes mélypontra került a betöltetlen álláshelyek száma, egy állásra kétszer annyian pályáznak, mint tavaly. A kolozsvári Job Drop csoport közösséggel és ingyenes egyéni programmal segíti a friss diplomásokat a munkaerőpiaci útvesztőben.
Engedély nélkül működő autóbontókra csaptak le a rendőrök Maros megyében. Az országos rendőrségi akció keretében négy házkutatást tartottak, amelyek során mintegy 160 tonna, jórészt szétszerelt gépjárművekből származó hulladékot foglaltak le.
Befejeződött az egyik legfontosabb Kárpát-medencei Szűz Mária-kegyhely, a csíksomlyói kegytemplom három éve tartó felújítása.
Személyeskedésig fajuló, heves szóváltás robbant ki hétfőn a román képviselőházban a háromszéki Bálványos üdülőtelep átnevezése miatt. A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) Bălvănișra változtatná a magyar eredetű elnevezést.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Kórházba kellett szállítani egy hároméves kisgyermeket, akire vasárnap rádőlt egy síremlék a temesvári Sági úti temetőben.
A hegyimentők kimentettek három eltévedt ukrán állampolgárt, akik a Máramarosi-havasokon keresztül jutottak át az ukrán–román határon.
Novembertől új, lila színű nyugdíjszelvényeket kapnak azok a Beszterce-Naszód, Kovászna, Hargita és Ialomița megyei nyugdíjasok, akik bankszámlára vagy bankkártyára kapják a juttatást.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
szóljon hozzá!