Szociálisan hátrányos helyzetű gyermekekre és idősekre vigyáznak Mérán

Evés után egy kis pihenő következik, aztán a másnapi leckét tanulják, és elvégzik a házi feladatot. Akinek az elsősök közül nem nagyon megy a betűk és a számok írása, annak önkéntesek fogják apró kezét, hogy a vonalak megfelelően kanyarodjanak. Azért van ez így, mert – felmérések szerint – otthon aligha akadna segítség. A valamivel több, mint 1400 lelkes, 81 százalékban magyarok, 19 százalékban romák és románok lakta Kolozs megyei Méra faluban hét éve indult el az a diakóniai program, amely a szociálisan rászorult gyermekek nevelését tűzte ki céljául.

A történet ott kezdődött, hogy a faluba családjával érkezett Mezei Csaba református lelkész 1997-ben szólt a Diakónia Keresztyén Alapítvány (DKA) vezetőinek: jöjjenek ki a Kolozsvártól mindössze tizenhárom kilométernyire elhelyezkedő Mérára, mert ott nincs, soha nem is létezett rendszeres orvosi ellátás. “Első lépésként alapítványunk orvosai hetente kétszer látogatták meg az orvosi ellátásra szoruló mérai betegeket. A jegyzéket a lelkész készítette el, és miután a munka beindult, 1998-ban sikerült felavatnunk a helyi orvosi rendelőt, amely az akkreditálást megkapva, szerződéses alapon az egészségügyi rendszer keretében működő önellátó családorvosi rendelővé alakult” – részletezi a kezdeteket dr. Sárosi Arthur, a DKA elnöke. Tekintve, hogy Mérán soha nem létezett gyógyszertár, a DKA azt is megoldotta, hogy Kolozsvárról beszerzi, és a helyszínre szállítja a szükséges orvosságokat. Ez az orvos–beteg kapcsolat vezetett a szociálisan hátrányos gyermekeket segítő programhoz.

Szükséghelyzet

Az idő teltével ugyanis egyre több információ gyűlt össze a mérai állapotokról, s arról, hogy a faluban valóságos szükséghelyzettel kell számolni. Egy 2002-ben végzett felmérés szerint bebizonyosodott, hogy a felnőtt lakosság majdnem 30 százaléka nem tud jól írni-olvasni, és 44,13 százaléka gyengén vagy egyáltalán nem iskolázott, a gyermekek egy része pedig gyenge, vagy nagyon gyenge anyagi körülmények között él. Valamelyik szülője alkoholizmusa vagy munkanélkülisége, illetve rendezetlen házastársi viszonyok közepette akkor az iskoláskorú gyermekek, azaz a tizennégy év alattiak – főleg a romák soraiból kikerülő – több mint 8 százaléka nem járt iskolába. “Kolozsváron már korábban beindítottuk az idősek és gyógyíthatatlan betegek gondozását célzó programunkat, hasonló diakóniai szolgálatot sepsiszentgyörgyi központtal Háromszéken is működtetünk, úgyhogy Méra újabb állomás a munkánkban” – magyarázza Sárosi Arthur.

A szociális hátrányban levő mérai gyermekek segítését célzó program a helyi általános iskolával, a református gyülekezettel és a mérai családorvosi rendelővel szoros együttműködésben zajlik, és a Mamácska diakóniai otthon tényleges beindításáig az iskolában működik. Ez abból áll, hogy két szociális munkás, illetve pedagógus összesen huszonnégy, szociális problémával küszködő 1–4. osztályos gyermeket segít a másnapi leckék és házi feladatok elkészítésében, az alapvető viselkedési szabályok és tisztálkodási módok, köztük például a mosakodás és a fogmosás elsajátításában, de a keresztény-vallásos nevelés sem marad el. Ide tartozik a helyi népi hagyományok ápolása, az olvasás, a játék vagy a különleges foglalkozások. Az iskola igazgatója, illetve a pedagógusok által a leginkább rászorulók közül kiválasztott gyermekek az uzsonna és az oktatás mellett tisztálkodási eszközöket, tanszereket, indokolt esetben ruhaneműt is kapnak.

Gyermekektől öregekig

Ez a munka a mérai református egyházközségből indult. “Helyet adtunk az alapítványnak, segítettük őket az elindulásban, hála Istennek, most már önállóan működnek a programok” – mondja Mezei Csaba mérai református lelkész. Szerinte a gyülekezet nem tudott volna megbirkózni a feladatokkal, de elképzelésük szerencsésen találkozott a DKA vezetőivel. A szakemberek mellett a munkát önkéntesek segítik.

“Május elsején lesz egy éve, hogy itt dolgozom. Amikor ezt a küldetést megpályáztam, tudtam, hogy gyermekekkel kell majd foglalkoznom, tudtam, hogy mire vállalkozom” – magyarázza a Veszprém megyei Tótvázsonyból érkező Tósoki Róbert. Nagy Miklós Budapestről, Brit Borghardt a németországi Kielből, honfitársa, Christina Klotz pedig Schwabish Hallból érkezett. Azt mondják, külön élmény apró gyermekekkel foglalkozni, de azért a karácsonyi szünidőt már várják, hiszen egyrészt nem titok, hogy elfárasztja őket az örökké izgő-mozgó kislányok és kisfiúk nevelése, és olykor a honvágy is elkapja őket.

Mivel a tervekhez képest a Mamácska otthon tényleges beindítása kicsit késik, Király Annamária is beugrott a gyermekeket segítő csapatba. “Idős emberek gondozására szakosodtam, ha az otthon beindul, ezt a munkát folytatom majd, de addig is, szívesen segítek” – magyarázza a valláspedagógus és szociális gondozó. Elmondása szerint a Mamácska otthon a gyermekek délutáni gondozása, oktatása mellett olyan időseknek is otthonául szolgál majd, akiknek nincs aki gondját viselje. A tíz férőhelyes otthonban az utolsó simításokat végzik németországi önkéntesek, Simon Péter gondnok és Sárosi Arthur alapítványi elnök szerint a saját konyhával és étkezdével is ellátott létesítmény ebben a hónapban mindenképpen megkezdi működését.

Eredmények és kihívások

Amióta a gyermekprogram Mérán beindult, az addig a társadalom peremére szorult gyermekek igen fontos szerepet kezdtek játszani a közösségi életben. “Mérai népi táncokat és népzenét tanulnak, festenek, rajzolnak, alkotnak, munkáikkal rendszeresen részt veszünk a hagyományos Mérai Napok kirakóvásárában. Emellett húsvétkor és karácsonykor alkalmi műsorral rendszeresen felkeressük az öregotthonokban élő időseket, akiknek mindamellett, hogy apró ajándékokat viszünk, remélem, hogy mosolyt csalogatunk az arcukra” – részletezi Sebestyén Mária, a mérai diakóniai szolgálat programvezetője. Nyaranta pedig együtt mennek táborozni Erdély valamelyik vidékére a gyermekek és “fogadott” oktatóik.

A gyermekprogram mozgatói szerint a falu teljes közösségét befolyásolja, de legalábbis megszólítja. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a programban résztvevő gyermekek már nem hiányoznak igazolatlanul az iskolából, megszűnt az iskolából való kimaradás, és tanulmányi eredményeik is észrevehetően javultak. Ráadásul most már a szüleik is rendszeresen betérnek az iskolába, de a templomba is. A DKA innen is továbblépne: tervezik ugyanis egy ösztöndíjrendszer létrehozását, amellyel segítik a szociális hátrányban levő gyermekek közép- vagy szakiskolákban való továbbtanulását, azért, hogy a későbbiekben szülőfalujukban önálló vállalkozásba kezdjenek.

“A Diakóniai Alapítvány mérai munkája nem csak jó és hasznos, hanem sajnos, szükség is van rá. Bevallom, az elején nem bíztam benne, de látva, hogy nem adják fel, és elképzelésük szerencsésen találkozik a mérai lelkészével, azt mondtuk: dolgozzanak. Ha nem is tudtunk jelentős mértékben segíteni, de legalább nem akadályoztuk, és ezentúl sem akadályozzuk őket a munkájukban, mert szociális téren jelentős terheket vesznek le a vállunkról” – magyarázza Márton Elek. Kisbács község alpolgármesterének a szavait Sárosi Arthur is megerősíti, de hozzáteszi: az újabb szociális programokban az önkormányzatnak is nagyobb részt kell majd vállalnia.