Hirdetés

Szóbeli tudásfelmérővel lehet „túljárni” a mesterséges intelligencia eszén a BBTE rektora szerint

Eddig is fontos volt, ezután is jelentős szerep juthat a szemtől szemben történő tudásfelmérőnek (képünk illusztráció) •  Fotó: Haáz Vince

Eddig is fontos volt, ezután is jelentős szerep juthat a szemtől szemben történő tudásfelmérőnek (képünk illusztráció)

Fotó: Haáz Vince

Nagy az aggodalom amiatt, hogy a hallgatók a mesterséges intelligenciával „íratják meg” dolgozataikat, miközben fogalmunk sincs arról, hogy az eddig leadott értekezéseket egy barát, feleség írta-e meg vagy az internetről vásárolták – jelentette ki Daniel David.

Páva Adorján

2023. november 06., 20:302023. november 06., 20:30

A Babeș-Bolyai Tudományegyetem rektora a Rethink Románia című beszélgetéssorozat legutóbbi kiadásán beszélt minderről, melyet Humántőke a mesterséges intelligencia korában címmel szerveztek meg Brassópojánán. A kolozsvári székhelyű felsőoktatási intézmény vezetője a Hotnews hírportál beszámolója szerint igyekezett tompítani az új informatikai tudományág térnyerésének veszélyeit, melyek többek között az oktatást is a feje tetejére állíthatják, legalábbis újraértelmezés tárgyává tehetik.

„Mi a különbség aközött, ha a mesteri disszertációt a ChatGPT vagy a hallgató barátja írta? Miért ijedünk meg, hogy a mesterséges intelligencia lehet a szerző? Egyesek az internetről vásárolják, az jobb? Ez olcsóbb” – jelentette ki a pszichológus, a csalás morális egyenértékűségére utalva.

Hirdetés

A rektor arról is beszámolt, milyen ellenlépéseket lát megvalósíthatónak. A BBTE-n azt ajánlotta, mellőzék az írott reflexiók (angolul reaction paper, célja bizonyítani, hogy az olvasó alaposan tanulmányozta az olvasmányt és megértette az abban tárgyalt állításokat) nagy súlyú beszámítását egy hallgató tudásának értékelésekor.

Idézet
Mit kell tennünk? Másfajta felmérőt kell végeznünk, szemtől szemben, interjú formájában, hogy lássuk: a diák valóban rendelkezik az írásban bemutatott ismeretekkel. Ez változtat a dolgokon”

– közölte Daniel David. Aki szerint hiba, ha csak írásbeli beszámolókat javítgatnak és minősítenek, de ez hiba volt eddig is. „Sokan kérdeztek: változtattatok-e valamit a BBTE-n az oktatási rendszerben a mesterséges intelligencia megjelenésével. Egyelőre nem” – ismertette.

Hozzátette: ő maga is kognitív tudományokkal foglalkozik (azaz megismerési folyamatokkal, legyen az emberi, állati, gépi, molekuláris szintű vagy egyetemes megismerési folyamat), a mesterséges intelligencia (MI vagy AI – az angol artificial intelligence-ből) pedig a 20. század közepe óta oda tartozik. A fejlődését végigkövető David úgy fogalmazott, ma ott tartunk, hogy el kell döntenünk: az MI egy eszköz vagy egy jogokkal és kötelezettségekkel rendelkező „ügynök”, közvetítő, megbízott. A rektor szerint még nem dőlt el, hogy utóbbiról lenne szó. „Így bármilyen MI-rendszer jelenleg eszköz az emberek számára.

Idézet
Végül is az MI használatának eredménye a felhasználó felelőssége. Ha eljutunk abba a szakaszba, amikor elismerjük, hogy egy jogokkal és kötelezettségekkel rendelkező ügynökről van szó, akkor elkezdhetjük újraértelmezni a dolgokat. Ám addig számomra egy eszköz, egy kiterjesztés”

– vélekedett a BBTE rektora.

Amint arról beszámoltunk, olyan a mesterséges intelligencia, mint a kőbalta: jó és rossz célra is lehet használni a Krónikának nyilatkozó szakértő szerint. Elbutíthatja az emberiséget a gépi tanulás – mesterséges intelligencia – térhódítása, veszélyezteti a demokráciát, ugyanakkor vitathatatlan előnyei is lehetnek: megkönnyíti a munkavégzést, idővel talán kevesebbet kell majd dolgozniuk az embereknek – nyilatkozta a Krónikának W. Szabó Péter marosvásárhelyi informatikus, a Tengr.ai Artificial Intelligence Kft. alapító vezetője, több képalkotó modell fejlesztője.

korábban írtuk

Olyan a mesterséges intelligencia, mint a kőbalta: jó és rossz célra is lehet használni a Krónikának nyilatkozó szakértő szerint
Olyan a mesterséges intelligencia, mint a kőbalta: jó és rossz célra is lehet használni a Krónikának nyilatkozó szakértő szerint

Elbutíthatja az emberiséget a gépi tanulás – mesterséges intelligencia – térhódítása, veszélyezteti a demokráciát, ugyanakkor vitathatatlan előnyei is lehetnek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 03., szerda

Erkölcsi kártérítést kell fizetnie egy erdélyi kórháznak: nem engedték a haldokló beteghez a férjét

Egyedül maradt egy végső stádiumban lévő rákos beteg nő a tordai kórház kórtermében, ahová többszöri kérése ellenére sem engedték be a férjét. Az intézménynek 25 ezer lejes erkölcsi kártérítést kell fizetnie.

Erkölcsi kártérítést kell fizetnie egy erdélyi kórháznak: nem engedték a haldokló beteghez a férjét
Hirdetés
2025. december 03., szerda

Iránytű lenne a magyar diákok számára az első Erdélyi Egyetemi Börze

Az erdélyi magyar diákok központosítva érdeklődhetnek továbbtanulási lehetőségeikről, összehasonlíthatják a rendelkezésükre álló opciókat, valamint tájékozódhatnak az egyetemeken túlmutató kibontakozási lehetőségekről is az OMDSZ decemberi börzéjén.

Iránytű lenne a magyar diákok számára az első Erdélyi Egyetemi Börze
2025. december 03., szerda

Egy lépéssel közelebb egy partiumi gyorsforgalmi út megépítése

Egy lépéssel közelebb került Szatmárnémeti – Nagybánya gyorsforgalmi út megvalósítása, jelentette be a Szatmár megyei önkormányzat.

Egy lépéssel közelebb egy partiumi gyorsforgalmi út megépítése
2025. december 03., szerda

Kolozsvári ügyvédnő segített egy kábítószer-terjesztő bűnbandát

Egy kolozsvári ügyvédnő többször is olyan adatokat és információkat adott át kábítószer-kereskedőknek, amelyeket ügyfeleitől szerzett, vagy azokhoz a büntetőügyekhez kapcsolódtak, amelyekkel foglalkozott.

Kolozsvári ügyvédnő segített egy kábítószer-terjesztő bűnbandát
Hirdetés
2025. december 03., szerda

Drága legelő, elégtelen támogatás: lassan elfogynak Kalotaszegről a bivalyok

Néhány évtizede még a kalotaszegi falvak elengedhetetlen jószágának számított a bivaly, a téves agrárpolitika miatt mára azonban kiveszőfélben van. Kalotaszentkirályon a környék utolsó bivalytartó gazdáját látogattuk meg.

Drága legelő, elégtelen támogatás: lassan elfogynak Kalotaszegről a bivalyok
2025. december 02., kedd

Konténerfalvak épülnek a nepáli munkásoknak Erdély nagyvárosaiban

Romániában egyre több unión kívüli munkavállaló dolgozik a logisztikai központokban, akik számára most teljesen felszerelt lakókonténereket alakítanak ki. A kezdeményezés már bizonyított, Románia piacvezető futárcége pedig további fejlesztésekre készül.

Konténerfalvak épülnek a nepáli munkásoknak Erdély nagyvárosaiban
2025. december 02., kedd

Tűz az autópályán: megfékezték a lángokat Magyarnádasnál

Tűzoltók oltották nagy erőkkel a lángokat kedd este az észak-erdélyi autópálya magyarnádasi felhajtójánál egy kigyulladt kamionnál.

Tűz az autópályán: megfékezték a lángokat Magyarnádasnál
Hirdetés
2025. december 02., kedd

Turos Lóránd: a román egyesülés a magyarok számára nagy veszteséget jelentett

A nagy egyesülés a románok számára egy nemzeti ideál megvalósulása volt, a magyarok számára pedig nagy veszteséget jelentett – állapította meg a bukaresti parlament keddi ünnepi ülésén tartott beszédében Turos Lóránd.

Turos Lóránd: a román egyesülés a magyarok számára nagy veszteséget jelentett
2025. december 02., kedd

Szervertűz miatt több tucatnyi embernek kellett kimenekülnie egy marosvásárhelyi üzletközpontból

Tűz ütött ki kedden Marosvásárhely egyik legmodernebb üzleti központjában, több mint harminc személynek sikerült kimenekülnie.

Szervertűz miatt több tucatnyi embernek kellett kimenekülnie egy marosvásárhelyi üzletközpontból
2025. december 01., hétfő

Bánságban és Erdélyben is 12–14 fokig melegszik az idő

Az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn közzétett kéthetes előrejelzése szerint a következő napokban fokozatosan felmelegszik az idő, és a legmagasabb nappali hőmérséklet eléri a 12-14 Celsius-fokot.

Bánságban és Erdélyben is 12–14 fokig melegszik az idő
Hirdetés
Hirdetés