
Eddig is fontos volt, ezután is jelentős szerep juthat a szemtől szemben történő tudásfelmérőnek (képünk illusztráció)
Fotó: Haáz Vince
Nagy az aggodalom amiatt, hogy a hallgatók a mesterséges intelligenciával „íratják meg” dolgozataikat, miközben fogalmunk sincs arról, hogy az eddig leadott értekezéseket egy barát, feleség írta-e meg vagy az internetről vásárolták – jelentette ki Daniel David.
2023. november 06., 20:302023. november 06., 20:30
A Babeș-Bolyai Tudományegyetem rektora a Rethink Románia című beszélgetéssorozat legutóbbi kiadásán beszélt minderről, melyet Humántőke a mesterséges intelligencia korában címmel szerveztek meg Brassópojánán. A kolozsvári székhelyű felsőoktatási intézmény vezetője a Hotnews hírportál beszámolója szerint igyekezett tompítani az új informatikai tudományág térnyerésének veszélyeit, melyek többek között az oktatást is a feje tetejére állíthatják, legalábbis újraértelmezés tárgyává tehetik.
„Mi a különbség aközött, ha a mesteri disszertációt a ChatGPT vagy a hallgató barátja írta? Miért ijedünk meg, hogy a mesterséges intelligencia lehet a szerző? Egyesek az internetről vásárolják, az jobb? Ez olcsóbb” – jelentette ki a pszichológus, a csalás morális egyenértékűségére utalva.
A rektor arról is beszámolt, milyen ellenlépéseket lát megvalósíthatónak. A BBTE-n azt ajánlotta, mellőzék az írott reflexiók (angolul reaction paper, célja bizonyítani, hogy az olvasó alaposan tanulmányozta az olvasmányt és megértette az abban tárgyalt állításokat) nagy súlyú beszámítását egy hallgató tudásának értékelésekor.
– közölte Daniel David. Aki szerint hiba, ha csak írásbeli beszámolókat javítgatnak és minősítenek, de ez hiba volt eddig is. „Sokan kérdeztek: változtattatok-e valamit a BBTE-n az oktatási rendszerben a mesterséges intelligencia megjelenésével. Egyelőre nem” – ismertette.
Hozzátette: ő maga is kognitív tudományokkal foglalkozik (azaz megismerési folyamatokkal, legyen az emberi, állati, gépi, molekuláris szintű vagy egyetemes megismerési folyamat), a mesterséges intelligencia (MI vagy AI – az angol artificial intelligence-ből) pedig a 20. század közepe óta oda tartozik. A fejlődését végigkövető David úgy fogalmazott, ma ott tartunk, hogy el kell döntenünk: az MI egy eszköz vagy egy jogokkal és kötelezettségekkel rendelkező „ügynök”, közvetítő, megbízott. A rektor szerint még nem dőlt el, hogy utóbbiról lenne szó. „Így bármilyen MI-rendszer jelenleg eszköz az emberek számára.
– vélekedett a BBTE rektora.
Amint arról beszámoltunk, olyan a mesterséges intelligencia, mint a kőbalta: jó és rossz célra is lehet használni a Krónikának nyilatkozó szakértő szerint. Elbutíthatja az emberiséget a gépi tanulás – mesterséges intelligencia – térhódítása, veszélyezteti a demokráciát, ugyanakkor vitathatatlan előnyei is lehetnek: megkönnyíti a munkavégzést, idővel talán kevesebbet kell majd dolgozniuk az embereknek – nyilatkozta a Krónikának W. Szabó Péter marosvásárhelyi informatikus, a Tengr.ai Artificial Intelligence Kft. alapító vezetője, több képalkotó modell fejlesztője.

Elbutíthatja az emberiséget a gépi tanulás – mesterséges intelligencia – térhódítása, veszélyezteti a demokráciát, ugyanakkor vitathatatlan előnyei is lehetnek.
Több mint 17 millió lejes beruházás révén újul meg Erdély utolsó tényleges fejedelmének, I. Apafi Mihálynak otthona, a Szeben megyei Erzsébetvárosban található Apafi-kastély.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.
Sokan adtak hangot nemtetszésüknek azt követően, hogy kiderült: a Kolozs megyei tanfelügyelőség átiratot küldött a megye oktatási intézményeinek a tanévkezdő Te Deum istentiszteleten való részvételről.
Kolozsvárban betiltják a játékgépeket és az egyéb fizikai helyszíneken működő szerencsejátékokat – a kincses város képviselő-testülete pénteken elfogadta azt a határozattervezetet, amely előírja ezek tevékenységének betiltását a város területén.
Ki kellett lőni egy medvét Brassópojánán, mivel veszélyeztette a turisták testi épségét.
Új táska, tolltartó és cipő nélkül is meghaladhatja az ötszáz lejt a tanévkezdés. Egy szülő költségeit vettük számba, egy pedagógust pedig arról kérdeztünk, min lehet spórolni.
A magyar kormány támogatóan viszonyul a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCsSz) tevékenységéhez. Legalábbis ez derült ki, amikor Lannert Judit oktatási miniszter csütörtökön online beszélgetést folytatott csángó gyerekekkel.
Rátámadt egy idős férfira egy medve, amelyet előzőleg elgázolt egy autó a Maros megyei Erdőszentgyörgyön – közölte a megyei rendőr-kapitányság.
Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.
Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.
szóljon hozzá!