
Fotó: Agerpres
2010. február 15., 08:272010. február 15., 08:27
Több fontos törvénytervezet kidolgozásában és parlamenti elfogadtatásában való részvétel az RMDSZ legfontosabb feladata a következő időszakban, amikor a magyar érdekvédelmi szervezetnek a stabilizációs tényező szerepét kell betöltenie a román kormánykoalícióban – hangsúlyozta elnöki beszámolójában Markó Béla az RMDSZ Szövetségi Küldöttek Tanácsán (SZKT), melyre szombaton került sor Marosvásárhelyen.
Annak ellenére, hogy az RMDSZ csak másfél hónapja került partneri viszonyba a demokrata-liberálisokkal, Markó nyomatékosítani kívánta, hogy eddig még nem voltak koalíciós viszályok. Elmondta: amennyiben az RMDSZ ellenzékben maradt volna, a kormányt és intézkedéseit szabadon és sokkal élesebben bírálhatná a szövetség, ám eredménytelenül és fölöslegesen.
„Azt a megmaradt egy-két vezető tisztségben lévő emberünket is menesztették volna és készülhetnénk az újabb tiltakozó nagygyűlésekre” – mondta a szövetség elnöke. Markó beszédében a közeljövő legfontosabb feladataira is kitért. Ezek között az általános reform mellett a kisebbségek helyzetét is érintő tanügyi törvénytervezetet, régiók átszervezéséről szóló, vitát szító javaslatot, valamint a kisebbségi törvényt említette. Mint mondta, a PDL-vel való folyamatos egyeztetések ellenére is nehéz lesz keresztülvinni ezeket, de úgy látszik, a demokrata-liberálisok támogatnák a szövetség régióátszervezési projektjét.
| Markó Béla szerint elfogadhatatlan, hogy költségmegszorítások veszélyeztessék a magyar nyelvű osztályokat. Markó példaként a marosvásárhelyi Művészeti Gimnázium helyzetét említette, ahol két magyar nyelvű osztály helyett a következő tanévben csak egyet akarnak indítani. Markó kijelentette: azon lesz, hogy a következő tanévben is változatlanul két magyar – egy zenei és egy képzőművészeti – osztály induljon a nagy múltú tanintézményben. Leszögezte: az RMDSZ álláspontja szerint a kisebbségi, s ezen belül a magyar oktatásnak pozitív megkülönböztetésre van szüksége. Markó utalt az új tanügyi törvényre is, amelyet a parlamentnek ismét el kell fogadnia, miután az alkotmánybíróság kifogásokat emelt a korábban már megszavazott jogszabállyal szemben. A jogszabály szerint az iskolák fejkvótarendszer szerint kapnak támogatást, vagyis a diákok számával arányosan igényelhetnek finanszírozást. A támogatás kiszámításakor egy meghatározott szorzót használnak, ami már most is magasabb a magyar gyerekek esetében, mint a románoknál, de Markó szerint ez még mindig nem elég ahhoz, hogy ne sérüljön a magyar nyelvű oktatás. |
Az alapszabályzat értelmében lemondó Kelemen Hunor helyében kijelölt Takács Csaba régi-új ügyvezető megerősítése csak egy formaságnak bizonyult. Annak ellenére, hogy a testület titkos szavazattal döntött a tisztséget betöltő személy kilétéről, a 90 voksoló közül mindenki megelőlegezte a bizalmat Takácsnak. Az RMDSZ szürke eminenciásaként is emlegetett politikus beszédében hangsúlyozta: a szervezetépítési munkát tartja legfontosabb feladatának. Felszólalása végén elcsukló hangon, könnyeivel küszködve adta társainak tudtára, hogy olyan csapat az RMDSZ, ahova szeretettel tér vissza. Az SZKT arról is döntött, hogy Takács előléptetésével megüresedett ügyvezető alelnöki tisztséget ezentúl Tánczos Barna foglalhatja el.
A szövetség úgynevezett miniparlamentjeként működő SZKT ülésén az RMDSZ tevékenységét bíráló vélemények is elhangzottak. Míg Lakatos Péter egyenesen a háromszoros olimpiai bajnok magyar vízilabdacsapatáéhoz hasonlította az RMDSZ sikereit, Kerekes Károly arra hívta fel a figyelmet, hogy ha nem veszik számításba a szociális gondokkal küszködő nyugdíjasok érdekeit, a szövetség könnyen elszakadhat választóitól.
Dáné Károly a tankönyvek hiányára és hiányosságaira hívta fel a figyelmet. Példaként említette az ötödik osztályos könyveket, melyek egy több mint másfél évtizeddel ezelőtti tanterv szerint készültek. Náznán Jenő a megdolgozatlanul hagyott földekre kiróható mezőgazdasági pótadó hátulütőjéről tartott kiselőadást, Szabó Annamária pedig az átlagéletkort is fölülmúló nyugdíjkorhatár megemelését bírálta.
A szövetség bukaresti szervezetének elnöke, Budai Richárd pedig azt rótta fel az SZKT-nak, hogy bizottságai évek óta működésképtelenek, a területi szervezetek legyengültek, a választásokon az RMDSZ pedig több százezer szavazót veszítette el. A magyar–magyar egyeztetést csak formainak nevezte, hiszen meglátásában „vannak államférfiak és vannak állatférfiak”.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.