2010. december 10., 09:052010. december 10., 09:05
A nagy érdeklődés azt jelezte a városvezetők számára, hogy van igény a hasonló rendezvényekre. Az önkormányzat saját költségvetéséből nem különít el pénzt a szilveszteri mulatságra, azt a lacikonyhák működtetői által befizetett pénzből, a helyi vállalkozók felajánlásaiból szervezik meg.
A polgármester elmondta, az idei Szent György Napok bevételeiből is maradt meg pénz, annak egy részét átutalják a jövő évi városnapi rendezvényekre, viszont egy részét a szilveszteri mulatságra fordítják. Az évbúcsúztató programot még nem véglegesítették, de a szándékot azért hozzák nyilvánosságra, hogy a sepsiszentgyörgyiek számoljanak ezzel a lehetőséggel, amikor a szilvesztert tervezik. Mindenképpen lesz Homonyik Sándor-koncert, és más zenészek is fellépnek. Erdélyi humoristák szórakoztatják majd az utcára vonulókat. Két tűzijáték lesz, az egyik éjfélkor, a másik éjjel egy órakor.
A városközpontban lacikonyhákból kínálják majd a finomságokat, ezekre várják a vállalkozók jelentkezését. A rendezvénysorozat január 1-jén és 2-án a városhoz tartozó Sugásfürdőn folytatódik. Az év első napján humoros vetélkedőkre, karaokéversenyre várják az érdeklődőket, vasárnap az Alpin Sport Egyesület a két kivilágított, hóágyúval felszerelt pályán megszervezi a szezonnyitó síversenyt, és más programok is lesznek. A helyi közlekedési vállalat járatokat indít a városból Sugásfürdőre.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.