Hirdetés

Szili Katalin háromnapos moldvai látogatásáról: óriási közösségépítés zajlik a Csángóföldön

•  Fotó: Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat

Fotó: Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat

Az elmúlt 3–4 évben óriásit sikerült előrelépni a csángóföldi magyarok identitásának megerősítésében, a közösség szülőföldön tartásában – jelentette ki szerdán Szili Katalin háromnapos csángóföldi látogatását követően.

Krónika

MTI

2022. október 12., 15:392022. október 12., 15:39

A magyar miniszterelnöki megbízott az MTI-nek nyilatkozva közölte, hogy a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) felügyelő bizottságának a tagjaként vett részt a háromnapos csángóföldi látogatáson. Elmondta: Pogár Lászlóval, az MCSMSZ elnökével és Edvi Péterrel, az MCSMSZ felügyelő bizottsági elnökével

a három nap alatt 15 moldvai faluba jutottak el, újonnan épített, vagy felújított magyar házakat, oktatási helyszíneket látogattak, mintegy száz pedagógussal, valamint az MCSMSZ küldötteivel, alkalmazottaival találkoztak.

Hirdetés

Megállapította: a látogatás során jó keresztmetszetet kaptak arról, hogy miként folyik az identitásmegőrző, identitásmegerősítő munka. Hozzátette: Csángóföldön 63 olyan település van, ahol magyarul még beszélő római katolikus vallású emberek élnek, és 34 település van, ahol az MCSMSZ magyar oktatást indított el. Közel 2000 gyermeket oktatnak, akiknek naponta ingyenesen étkeztetést is biztosítanak.

Szili Katalin megemlítette: 22 olyan magyar házat, kollégiumot építettek vagy újítottak fel, amelyekben immár 21. századi körülmények között lehet foglalkozni a gyermekekkel. Mindenütt okos táblákat, korszerű felszereléseket látott.

„Csodát tett a támogatás”

„Óriási közösségépítés zajlik Csángóföldön. Ezen belül oktatás, zenei nevelés, hagyományőrzés, ami különösen jellemző, és még rengeteg olyan munka van, amit a következő időszakban szeretnének elvégezni. Csodát tett a támogatás, amit az MCSMSZ a magyar kormánytól kapott” – állapította meg a miniszterelnöki megbízott. Szili Katalin megemlítette: az oktatási programokon túl, nyári táborokat, hagyományőrző rendezvényeket szerveznek Csángóföldön, és a havonta egyszer Bákóban tartott magyar misén átlagosan 3–400 magyar vesz részt. Úgy vélte, ezek mind azt jelzik, hogy a moldvai csángómagyar közösség önmagára talált, identitásában megerősödött.

Megjegyezte: beszélgetőpartnerei arról számoltak be, hogy a népszámláláson magyar anyanyelvűnek és magyar nemzetiségűnek vallották magukat.

A miniszterelnöki megbízott úgy vélte: az MCSMSZ és a közösség már kellően erőssé vált ahhoz, hogy a program továbbra is fenntartható maradjon. Hozzátette: az MCSMSZ további településeket szeretne bevonni a moldvai magyar oktatási programba, de megértéssel fogadta, hogy az elmúlt három év fellendülése a jelenlegi gazdasági körülmények miatt ugyanilyen ütemben nem folytatható. Azt is megjegyezte, hogy a moldvai oktatási programban dolgozó pedagógusok részéről egyetlen panaszszót sem hallott.

„Hittel és odaadással végzik a munkájukat, mert tudják, hogy itt egy közösség átmentése folyik” – állapította meg.

Ingyenes étkeztetés 

Szili Katalin csángóföldi látogatásáról a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat is beszámolt, szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményükben felidézik, hogy képviselőik többek között Csíkszeredában, Gyimesbükkön, Kosteleken, Diószegen és Szászkúton jártak. Mint írják, az anyanyelvi oktatás működtetése mellett

az MCSMSZ oktatási programja keretében hagyományőrző, művészeti- és sportfoglalkozásokat is tartanak a gyerekeknek, és 2000 gyermek ingyenes étkezését is biztosítják napi szinten.

A közlemény szerint a magyarországi vendégek a hétvégén átadott gyimesbükki óvodát is meglátogatták, melyet szeptemberben 58 kisgyerek vett birtokba. A magyar kormány jóvoltából épült kisdedóvó a Dani Gergely Általános Iskola szomszédságában működik, melyet néhány évvel ezelőtt egy tornateremmel bővítettek a gyermekmentők támogatásával.

Szili Katalin és kollégái az MCSMSZ 88 tanárával is találkoztak a szászkúti Magyar Házban, akikkel az intézményhálózat mindennapjairól beszélgettek. Edvi Péter rámutatott: erősíteni kell az együttműködést a szomszédos települések és a magyar iskolák között.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
2026. november 06., péntek

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán

Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán
2026. november 06., péntek

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében

Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
2026. november 05., csütörtök

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen

Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen
2026. november 05., csütörtök

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba

Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba
Hirdetés
Hirdetés