Szilágyi Zsolt szerint az RMDSZ kapott egy újabb esélyt az erdélyi magyar közösségtől, hogy ne csak a pártpolitikai, hanem a közösségi szempontok alapján politizáljon az elkövetkező négy évben.
2016. december 12., 19:192016. december 12., 19:19
2016. december 12., 19:252016. december 12., 19:25
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke gratulált a szövetségnek, hozzátéve, hogy érvényesült a papírforma, hiszen az RMDSZ vetélytárs nélkül vágott neki a parlamenti választásoknak. „Kelemen Hunor is megjegyezte: az összefogás nem volt teljes, nem sikerült leképezni az erdélyi közélet teljes palettáját. De nem is akartak teljes összefogást, hiszen sem a néppárttal, sem a nemzeti tanácsokkal nem tárgyaltak” – mondta Szilágyi Zsolt.
Tőkés nem az RMDSZ-re szavazott
A demokratikus rendszerváltozás lehetséges folytatására szavazott Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, aki Szilágyi Zsolttal, az EMNP elnökével közösen voksolt vasárnap Nagyváradon. „Az erdélyi magyarok még a románoknál is lehetetlenebb helyzetbe kerültek, hiszen számukra az egyetlen választási kínálat a régi egypártrendszer korszakát megtestesítő RMDSZ volt. Én magam bihari magyarként nem adhattam szavazatomat a megyei listák korrupt jelöltjeire. Sem a magyar nemzeti önrendelkezés árulóira” – fogalmazott közleményében Tőkés.
Lapunknak elmondta továbbá, az országos szinten tapasztalt alacsony részvétel miatt felértékelődött a magyar szavazók fegyelmezett hozzáállása. „Az elmúlt évek tapasztalataira alapozva még mindig sokan szkeptikusak, ám bízzunk benne, hogy az RMDSZ valóban felvállalja az autonómiát, és az Erdély-központú politikát” – mondta a néppárti politikus.
Az EMNP további stratégiájára vonatkozó kérdésünkre Szilágyi Zsolt kifejtette, a következőkben is a 237 önkormányzati képviselőjükre összpontosítanak.
„A pártok feladata nyilván az, hogy részt vegyenek a választásokon, s bár ezt most nem tettük meg, ez nem jelenti azt, hogy nincs helye az erdélyi magyar közéletben az EMNP által képviselt értékrendnek. Amúgy örültem annak, hogy az RMDSZ többek közt átvette az Erdély-központú politizálásra vagy a régiók önállósodására vonatkozó üzenetünket. Remélem, nemcsak a mi szavazóinkat akarták megszólítani, hanem mindezt komolyan fel is vállalják” – szögezte le Szilágyi Zsolt.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
szóljon hozzá!