Hirdetés

Szigorításokkal csökkentik a költségeket Nagyváradon

Helyi szabályozásokkal próbálja nagyobb odafigyelésre és tisztességesebb ajánlatok benyújtására rábírni a vállalkozásokat Ilie Bolojan nagyváradi polgármester, aki úgy véli, a közbeszerzések átláthatóságát a törvényi előírásokon felül is biztosítani kell.

Nagy Orsolya

2010. június 23., 09:092010. június 23., 09:09

„A szigorításokkal az elmúlt évben jelentős pénzösszegeket sikerült megspórolnia a városnak” – jelentette be. Mint részletezte, a meghirdetett tendereket két bizottság felügyeli, ezzel máris elkerülhető a jelentkezők, esélyesek „szakszervezetesedése” – fogalmazott az elöljáró.

„Olyan ez, mint amikor egy gyári gépezetet csak ketten egyszerre tudnak beindítani, mert aki egyedül próbálkozik, annak becsípi a kezét” – magyarázta. Bolojan nemrég polgármesteri rendelettel szabályozta, mennyivel nőhetnek egy munka költségei a kivitelezés során. A határt 15 százalékban állapította meg, az ezen felüli összegeket a kivitelezőnek kell állnia, amennyiben pedig bebizonyosodik, hogy a növekedés hanyagul elvégzett projektkészítés miatt történt, a tervező céget vonják felelősségre.

A polgármester azt mondja, a terveket készítő vállalkozások eleve irreálisan magas árakat kérnek szolgáltatásaikért. Elmagyarázta: a váradi önkormányzatnak az elmúlt évben a befektetésekre előirányzott keretöszszeg 40 százalékát sikerült megtakarítania. Ilyen körülmények között pedig úgy véli, a projektkészítés árának is legalább 25 százalékkal csökkennie kell. „Ha ezek a cégek továbbra is jó kapcsolatot kívánnak fenntartani a helyhatósággal, hamarosan minden egyes számításukat újra kell gondolniuk” – szögezte le Bolojan.

Elmondta, azt a szabályozást is helyi szinten vezették be, hogy a megszokott 5 helyett minden közpénzből végzett munkára 10 százalékos garanciát kell vállalnia a kivitelezőnek, útjavítások esetében legalább öt évre. Az elöljáró szerint hihetőbb és átláthatóbb lesz a munkálatok procedúrája, ha a jövőben minden építkezés felügyelőjét verseny alapján választják majd ki, ráadásul a kiszervezett felügyelet jóval kevesebbe is kerül, mint a városháza amúgy is igen túlterhelt, maroknyi saját alkalmazottjának megfizetése.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Életveszélyessé válhatnak a hegyi túrák: hóviharokkal és rossz látási viszonyokkal érkezik a tél

A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.

Életveszélyessé válhatnak a hegyi túrák: hóviharokkal és rossz látási viszonyokkal érkezik a tél
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Újabb halasztás a györgyfalvi álépítész perében: továbbra sem jogerős a letöltendő börtönbüntetés

Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.

Újabb halasztás a györgyfalvi álépítész perében: továbbra sem jogerős a letöltendő börtönbüntetés
2026. október 18., vasárnap

„Nem ezért szavaztunk a Tiszára!”: indulatokat kavart a szilágycsehi templomnak ígért 110 millió forint kormánytámogatás

Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.

„Nem ezért szavaztunk a Tiszára!”: indulatokat kavart a szilágycsehi templomnak ígért 110 millió forint kormánytámogatás
2026. október 17., szombat

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
Hirdetés
Hirdetés