
Letartóztatták a szexuális ragadozót. Képünk illusztráció
Fotó: Pexels
Előzetes letartóztatásba helyeztek egy 46 éves Arad megyei férfit, aki a nyomozók szerint két éven át szexuális erőszakot követett el élettársa kislánya ellen. A gyermek anyja is vizsgálati fogságba került, mivel tudott a bűncselekményekről, de nem avatkozott közbe.
2026. április 15., 20:162026. április 15., 20:16
A borosjenői ügyészség szerdai közleménye szerint a szexuális visszaélések 2024 augusztusa és 2025 decembere között történtek. A kislány az első nemi erőszak idején hétéves volt.
A borosjenői törvényszék az ügyészség kérését jóváhagyva 30 napos előzetes letartóztatásba helyezte a férfit kiskorú elleni folytatólagos nemi erőszak és szexuális zaklatás, az anyát pedig kiskorú ellen elkövetett folytatólagos szexuális bántalmazásban való bűnrészesség miatt – írta az Agerpres hírügynökség.
A két gyanúsított vagyonát zár alá vették, hogy ne tüntethessék el vagy adhassák el azokat a javakat, amelyekből meg lehet téríteni a bűncselekmények okozta kárt és a bírósági költségeket.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
szóljon hozzá!