2008. május 07., 00:002008. május 07., 00:00
„Egy-két éve jelent meg Nyakas Miklósnak, a hajdúböszörményi múzeum nyugalmazott igazgatójának Bihari hajdúvárosok története című könyve, amelyben összesen húsz hajdútelepülést említ. Innen eredt az ötlet, hogy alakítsuk újra a hajdúvárosok szövetségét” – tájékoztatta a Krónikát Jantyik Zsolt, a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés művelődési, sport- és civil kapcsolatokért felelős bizottságának elnöke. Mint mondta, a szövetség elsősorban kulturális és hagyományőrző célokat szolgál majd. A hajdúvárosok szövetségét 1714-ben a hajdúkiváltságok visszaszerzéséért hozták létre, és 1848-ig létezett. A mozgalom élén Nagyszalonta állt, az éves közgyűléseket pedig a magyarországi Derecskén tartották. A szövetséget annak idején „örök időkre” kötötték, ezért most csak újra kell alakítani, vázolta a történelmi hátteret Jantyik.
A szerződést Bihar megyéből Nagyszalonta mellett Bihardiószeg és Paptamási elöljárói írják alá, míg a határ túloldaláról Derecske, Sarkad, Körösnagyharsány, Mikepércs, Sáránd, Konyár, Komádi, Tépe és Kapa képviselői látják el kézjegyükkel. A szerződés nyitott, a kezdeményezők továbbra is várják a hajdúmúlttal rendelkező bihari települések jelentkezését. Az okmány aláírása alkalmával Nagyszalontán számos rendezvényre kerül sor. A résztvevők délelőtt a Magyar Házban a hajdúk bihari jelenlétéről szóló előadásokat hallgathatnak meg, majd az épület falán leleplezik Simonyi óbester emléktábláját. Délután ugyanitt térképkiállítás nyílik, este pedig a Zilahy Lajos Művelődési Házban a Hajdúnánási NaNá Színház Hajdú rege című előadását láthatják az érdeklődők, ismertette a programot Török László szalontai polgármester. Az elöljáró arról is tájékoztatott, hogy a kampány miatt idén július elején emlékeznek meg a hajdúk betelepítéséről, május 23–31. között pedig Tulipánnapokat szerveznek.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.